Itthon T. R. 2018. október. 28. 17:30

Hervadt tüntetések között a szemét lehet a legnagyobb húzás

Kötelező körök október 23-án: letudva. Volt minden: tüntetés, tojásdobálás, rendőrök. Aztán a CEU-ügybe kicsit belealudt az ellenzék. Lehet, hogy az MSZP kitalált egy szemét dolgot, miközben Németh Szilárd megnézett egy kevés drótot. Ez a hvg.hu heti politikai összefoglalója.

A hét elején, október 23-án szürreális jelenetek zajlottak le a rendszer ellen tüntető ellenzéki pártok körül. (Aznapi tudósításunkat – benne Orbán Viktor beszédét is – itt találja.) A szűk Bródy Sándor utcában, a közrádió egykori épülete előtt tüntető Jobbik és az egyik legkisebb téren tüntető Hadházy Ákos (az MSZP-vel és Márki-Zay Péterrel kiegészülve) egyaránt a Kunigunda utcába, a közmédiához hívta saját közönségét. Az előzetes programokból ez nem derült ki egyik esetben sem, a Jobbiktól mégis buszokkal szállították a demonstrálókat a belvárosból Óbudára.

A Jobbik tagjai itt:

  • tüntettek, mert többször is hazudott a kampány során és azóta is a pártról a közmédia,
  • tojással dobálták meg az épületet,
  • megzavarták a HírTV bejelentkező riporterét,
  • rém unalmasnak tartották Hadházyt.

Az LMP volt társelnöke azért hívta szimpatizánsait a Kunigunda utcába, mert amióta elkezdett aláírásokat gyűjteni az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett, erről hallgat a közmédia. (Hadházy közelíti a 150 ezer aláírást a témában.) Miután Hadházy megérkezett és elkezdett beszélni, a Jobbik tüntetői hamar elszivárogtak a helyszínről, mire Nagy Navarro Balázs (aki több mint ezer napig tüntetett néhány éve az MTVA előtt) színpadra lépett, szavai tömegoszlató fegyverként hatottak, szinte kiürült az MTVA-épület előtti útszakasz.

Ülősztrájk a Fidesz-székház előtt
Tóth Richárd

A tüntetéseknél a mindenkori hatalom a “majd megunják és hazamennek” kivárásra játszik, ez október 23-án hamar megtörtént, Hadházy azzal vetett véget a demonstrációnak, hogy még visszajönnek. Néhány jobbikos Óbudáról a Lendvay utca felé vette az irányt, megdobálták a Fidesz székházát is, de amikor néhány ligetvédő és félhivatalos tüntető ülősztrájkba kezdett, a Jobbik-mag hazament.

A héten a CEU ultimátumot küldött a kormánynak, ha nincs egyezség az egyetem jövőjéről december 1-jéig, távoznak. A politika rárepült a bejelentésre és tüntetést hirdetett meg a CEU mellett, az Orbán-kormány ellen.

Időben az LMP ifjúsági szervezete tette ezt meg hamarabb, a tüntetést azonban november 7-re időzítette. Sajtóhírek szerint azért, mert jön az őszi szünet az egyetemeken. A Momentum egy nappal a CEU bejelentése után, pénteken tüntetett, majd november 16-ra újabb demonstrációt hirdetett meg. A pénteki megmozdulást hatra hirdette meg a Momentum, este nyolc órára már csak 100-150 fő lézengett a Nádor utcában, ők kis körökben beszélgetnek. Oktogon-foglalás nem került szóba.

Jól látható, hogy a CEU ügye utcára tudja vinni az embereket, csak kérdés, mennyit. Ha az egyetemnek mennie kell Magyarországról, azt sokan a tanszabadság elleni támadásnak fogják betudni. Az egyetem aktivista kiállása és az ultimátum küldése láthatóan nem hozza zavarba az Orbán-kormányt, a “nem mi üldöztük el, ők mentek” kommunikációnak – legyen ez bármennyire hamis – már meg is ágyazott a korábbi fideszes államtitkár, L. Simon László, amikor azt mondta:

Ha a rektor úr azt mondja, hogy márpedig ők elköltöznek Bécsbe, ez nyilvánvalóan az ő döntésük lesz, és nem a kormányé. Ezzel kár revolverezni a kormányt és kár ezzel hergelni az embereket.

Hasonlókat mondott Varga Judit EU-kapcsolatokért felelős államtitkár is:

Ez az egyetem saját döntése, a kormány tiszteletben tartja, és az oktatás szabadsága alapján oda mennek, ahova szeretnének.

Fazekas István

Közben az MSZP a Kossuth térre vinné a szemetet – ami egyszerre jelzi a szemétszállítási rendszer összeomlását és

veti fel az elmúlt majd kilenc év leginnovatívabb politikai húzásának lehetőségét.

*

Heti összefoglalónk amolyan +1 pillanata: ahogy Németh Szilárd és Kósa Lajos megtekintik az államhatár táblát és a gyorstelepítésű drótakadályt, a gyodát.

És ha heti összefoglaló, akkor a hajléktalantörvénnyel is foglalkozunk kell. Dübörögnek a hajléktalanperek, miközben Budapest külvárosában hajléktalanok viskóit rombolják le. Pécsen egy bírósági titkár felmentett ugyan egy fedél nélkül élőt, a kaposvári járásbíróság pedig egy eljárást felfüggesztve az Alkotmánybírósághoz fordult, de Budapesten eltűntek a hajléktalanok – a szociális munkások szeme elől is, ami katasztrófához vezethet.

Erről podcastunkban, a Fülkében részleteseb beszéltünk:

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.