Egymillió aláírás helyett 550 ezer jött össze, bár a párt több okból is sikerként értékeli az elmúlt időszakot.
„A Bérunió Európai Polgári Kezdeményezés 2017. március 14-én kezdte meg munkáját azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az Európai Unió tagállamai közötti súlyos gazdasági és életszínvonalbeli különbségekre. A kezdeményezés formai követelménye egymillió európai polgár aláírásának összegyűjtése volt annak érdekében, hogy az Európai Parlamenthez és az Európai Bizottsághoz fordulhassunk” – kezdődik a Jobbik közleménye.
A megadott egy év alatt a szükséges egymillió aláírás helyett mindössze 550 ezret sikerült összegyűjteni a pártnak, a közleményben mégis azt írják, „kezdeményezésünket több okból is sikerként értékeljük. Elképzeléseinknek számos támogatót nyerünk meg Európa-szerte, az egyenlő munkáért egyenlő bért! elvét pedig az európai közbeszéd részévé tettük. Kezdeményezésünk legfőbb sikerének azt tartjuk, hogy az Európai Bizottság által elindított uniós polgári konzultáció maga is az Európai Unió egyik lehetséges új alapelveként tekint az általunk meghatározott célra.”
A Jobbik Béruniós Kezdeményezés Polgári Bizottsága szeptember 28-án hivatalosan is befejezte munkáját, a birtokukban lévő személyes adatokat és aláírásgyűjtő íveket pedig a hatályos jogszabályok szerint eljárva megsemmisítik.