Itthon hvg.hu 2018. szeptember. 21. 09:03

Juncker Orbán háta mögött rakta volna ki a Fideszt a Néppártból

Legalábbis Rogán Antal erről számol be az állami hírügynökségnek. Nem sikerült Juncker terve.

Visszadobták a tagállami vezetők az uniós határőrizeti javaslat Magyarország által is kifogásolt részét, nyilatkozta még csütörtökön az MTI-nek Rogán Antal. De nem ez volt a legérdekesebb esemény aznap.

Rogán Antal elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították.

A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója.

Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből.

A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt.

Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet, emelte ki Rogán Antal.

Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.

Orbán Viktor egyébként azzal a szándékkal érkezett, hogy világossá tegye, Magyarország nem engedi át a határőrizet jogát Brüsszelnek és a Frontexnek, jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.

Közben lezajlott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyre azzal a szándékkal érkezett Orbán Viktor és a magyar delegáció, hogy világossá tegye a határőrizet ügyében előterjesztett brüsszeli javaslatnál: Magyarország semmilyen körülmények között nem mond le a határőrizet jogáról. A magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni, nyomatékosította.

A javaslatot megvitatták az uniós állam- és kormányfők, és az eredmény az lett, hogy "visszadobták" az indítvány azon részét, amely hatásköröket vont volna el a nemzeti szuverenitásból, például a magyar határőrségtől és rendőrségtől.

A csata azonban nem ért véget, a javaslatot év végéig újra napirendre veszik a tagállamok vezetői, közölte Rogán Antal.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.