Itthon hvg.hu 2018. július. 17. 12:53

Míg itthon jól megemelték, Mexikóban éppen csökkentették fizetésüket a politikusok

Ráadásul a korrupciót is szigorúbban fogja büntetni az új elnök. Ha ezt itthon meglátják...

Míg itthon éppen ma fogadták el a politikusok a saját fizetésük megtermelésére vonatkozó törvénymódosítást, Mexikóban vasárnap jelentette be az elnök, hogy 60 százalékkal csökkenti saját fizetését. Andres Manuel Lopez Obrador frissen megválasztott mexikói elnök azt mondta, kevesebb mint fele annyit szeretne majd keresni, mint most, hozzátéve, hogy semmilyen köztisztviselő nem fog ennél az összegnél többet kapni. 

Az intézkedéseket az elnök már a kampányban is megígérte, ahogy azt is, hogy csökkentik a közpénzből fizetett politikusi kiadásokat, mint például a sofőrökre, testőrökre, illetve az államférfiak magánegészségügyi biztosítására fordított összegeket is. Az elnök intézkedései között szerepel majd az is, hogy sokkal szigorúbban járjanak el a korrupciós esetekben.

Még mielőtt bárki is megsajnálná a mexikói politikusokat, így is elég tisztességes fizetést vihetnek majd haza: az új összeg ugyanis közel 1,6 millió forintnak felel meg. A korábbi mexikói elnök még majdnem 4 millió forintot, 270 ezer pezót keresett egy hónapban.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.