Olyan történt, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Közös interjút adott a Magyar Narancsban egy Párbeszéd- és egy Jobbik-politikus.
Tordai Bence azzal kezdte képviselői pályafutását, hogy letegezte Orbán Viktort, amivel kiakasztotta Kövér házelnököt. Jakab Péter azzal kezdte képviselői pályafutását, hogy lebűnözőzte a kormányoldalt, amivel kiakasztotta Kövér házelnököt.
Most páros interjút adtak a Magyar Narancsnak, az igazságérzetük közös, mondják. A tegezésről Tordai elmondta, nem ez volt az első „bűne”, az alakuló ülésen Németh Szilárd és Fazekas Sándor fideszes politikusok a cipőjét is megszólták, ugyanis tornacipőben ment be, szégyellje magát. Tordai nekik is visszaszólt, ők meg szétlopták az országot, mégsem szégyellik magukat. Sőt, miután Orbán letegezése után kikapcsolták a mikrofonját, tovább beszélt, amit nem hallhattunk, de most elárulta, mit mondott:
Viktor, te, mint egy drogos, függővé váltál a hatalomtól.
Az interjú további részében szó esik a közös pontokról a két párt között, ilyen lehet a miskolci időközi önkormányzati választás és Erdei Sándor (Rokker Zsoltti, igen, ő így írja, írta, ti. művésznév), akit az összes ellenzéki párt támogat. Róla Jakab azt mondta, fontos, de az együttműködés-fétissel nem tud mit kezdeni, szerinte minimumcélok kellenek, ha pedig a Párbeszéd jó ügyet terjeszt például a Ház elé, megszavazzák.
Azonban ennél is fontosabb, amikor a felek, vagyis Tordai arról beszél, egy esetleges Fidesz-bukás esetén el tud képzelni nagykoalíciós kormányzást, amiben a Jobbik is benne van. „Hogy ez egy átmeneti vagy egy teljes ciklusra szól majd, nem tudhatom. De egy minimumprogramot meg kell tudnunk valósítan.”
Az interjúban szó esik még cigánybűnözésről, amiben a Jobbik elmozdult korábbi, radikális álláspontjáról (Tordai szerint a romák társadalmi képének megváltoztatására kellenek programok, Jakab azt mondta, dolgozzanak ezen), valamint az ellenzéki Fidesz-ügynökökről: ebben nagy az egyetértés, hogy vannak ilyenek az ellenzéki térfélen, de neveket egyikük sem mondott.