Itthon hvg.hu 2018. május. 24. 20:28

Fegyelmit indít Toroczkai ellen a Jobbik

A párt elnöksége úgy döntött, nem ismerik el Toroczkai platformját.

Ahogy arról a héten beszámoltunk, a jobbikos Toroczkai László úgy döntött, platformot alakít a párton belül Mi magunk néven. Egyedül Dúró Dóra jelezte, hogy csatlakozik a platformhoz, a Jobbik elnöksége pedig már korábban is kijelentette, hogy a pártban nincsenek platformok, csütörtök este azonban a Facebookon bejelentették, fegyelmit is indítanak Toroczkai ellen.

A párt azt írta, csütörtökön összeült a Jobbik országos elnöksége, és egyhangúlag arra jutottak, hogy a Jobbik alapszabálya nem ad lehetőséget párton belüli platform alapítására, ezért "minden ilyen kezdeményezést alapszabályellenesnek és illegitimnek" tekintenek.

Az elnökség emellett egy másik döntésével felkérte Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton elnökhelyettest, hogy

kezdeményezzenek etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László tag ellen, aki a tisztújító kongresszus lezárulta után indított sajtóturnéja során jobbikos taghoz méltatlan módon és tartalommal nyilatkozott, és a Jobbik belső megosztásának és szétszakításának szándékával alapszabályellenesen platform alapítását kezdeményezte

- közölték.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.