Óránként közlekednek majd a Balaton déli partján az expresszvonatok a nyári menetrendben – írja egy balatoni hírportálra hivatkozva a Magyar Idők.
A Balatontipp.hu értesülése szerint a változás a tó partján utazók számara is örvendetes lesz, mert az expresszek kijelölt kocsijában helyjegy nélkül lehet utazni a települések között. Továbbra is járnak majd a népszerű hétvégi éjszakai Bagolyvonatok, amelyekből idén eggyel többet lehet igénybe venni a korábbiakhoz képest.
Az északi parton is javulhat a közlekedés. A járműhiány megoldódásával az összes Katica sebesvonat naponta közlekedik majd átszállás nélkül a Déli pályaudvar és Balatonfüred között. Hétvégenként további mentesítő gyorsvonatok kerülnek a menetrendbe, amelyeken mindig lesz kerékpárszállító kocsi is.
A leggyorsabb utazást biztosító Kék Hullám sebesvonatok is járni fognak, amelyek Budapest és Balatonfüred között csak Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, és InterCity-kocsikat is továbbítanak.
Az északi parton élőket vagy nyaralókat az is kedvezően érinti majd, hogy Füredről és Tapolcáról közvetlenül eljuthatnak az Adriára, ugyanis a Budapest és a szlovén tengerparti Koper között közlekedő nyári éjszakai gyorsvonat – az Istria – a veszprémi vasútvonal felújítása miatt ideiglenesen Balatonfüreden, Tapolcán át közlekedik.
Az értesüléseket a MÁV-Start sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, mondván a nyári menetrendről „időben részletes tájékoztatást adnak”.