Itthon MTI 2018. május. 22. 17:42

Fenyő-gyilkosság: Ihász egy tollvonással kizárná ügyéből az ügyészeket

Elfogultsági kérelmet és kizárási indítványt nyújtott be az ügyészségnek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész, akit a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

A volt főügyész védőügyvédje, Papp Gábor kedden az MTI-nek megerősítette: az Ihász Sándor által jegyzett dokumentumot kedden nyújtották be az ügyészségnek. Papp Gábor megjegyezte, mivel Ihász Sándor fellebbviteli főügyész volt, így mindenki érintettnek számít, aki jelenleg vezető beosztásban dolgozik ott.

A beadványban konkrétan megnevezték Keresztes Imre jelenlegi főügyészt is, aki még mint a fővárosi főügyész helyettese több éven át volt Ihász Sándor beosztottja. A KNYF több jelenlegi vezetőjével volt személyes, illetve szakmai kapcsolata Ihász Sándornak, így a beadvány szerint tőlük ezek miatt nem várható pártatlanság az ügyben. Papp Gábor azt mondta: céljuk a pártatlan igazságszolgáltatás, hogy Ihász Sándor ügyében olyanok járjanak el, akik minden irányban teljesen elfogulatlanok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) idén áprilisban tette közzé, hogy 2017. október 31. óta ismét nyomoznak a Fenyő János ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. Egy héttel később azt közölték, hogy az ügyben Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai Budapesten elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Az NNI az ugyanebben az ügyben március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamást is emberölésre felbujtással gyanúsítja.

A KNYF nem sokkal később azt közölte: I. S. P. 2017 októberében hivatalában átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetésekről készült hangfelvételek leiratát. Az átadó az utóbb felbujtással meggyanúsított egyik férfi volt, aki akkor azért fordult az általa ismert főügyészhez, hogy tanácsot kérjen tőle. A KNYF szerint I. S. P.-nek fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához. Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozóhatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta.

"A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki dr. I. S. P. volt főügyészt" - írta akkor a KNYF. Erre reagálva Papp Gábor akkor azt mondta: "abszurd, ténybelileg és jogilag megalapozatlan" a gyanúsítás.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.