Itthon hvg.hu 2018. március. 27. 19:11

Visszalépett Pest megyében a Momentum egyik jelöltje

A párt szerint ebben a választókerületben ez a lépés szolgálta leginkább a kormányváltás ügyét.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Galgóczi Péter visszalépett kedden a Pest megyei 11-es választókerületben „a legesélyesebb helyi ellenzéki jelölt javára” – olvasható az ellenzéki párt közleményében.

Galgóczi Péter évek óta elismert aktivista, és mindig fontos ügyek mellé állt oda. Most a kormányváltás ügye mellé állt, ezért döntött a visszalépés mellett – tették hozzá.

A visszalépést a Momentum vezetősége is támogatja, és kiáll Galgóczi Péter döntése mellett. „A Momentum vezetősége ismét leszögezte: mindent megteszünk a kormányváltásért, és addig fogjuk ütni a rendszert, amíg össze nem roppan” – zárul a közlemény.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.