Itthon hvg.hu 2018. március. 26. 12:02

A vásárhelyi zsidó hitközség elnöke a Jobbik mellett kampányol

Erdélyi Miklós ügyvéd, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke szerint a Jobbik nem náci párt, ezért Kiss Attila támogatását kéri a hódmezővásárhelyiektől.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A Makó Hiradó.hu hírét a Magyar Nemzet vette észre. A hitközségi vezető szerint április 8-a után „szebb és jobb lesz az élet”.

Erdélyi arra szólította fel az embereket, hogy „ideológiától mentesen” szavazzanak a jobbikos jelöltre. Amellett érvelt, hogy a Vona Gábor vezette, néppártosodó Jobbik nem nevezhető nácinak.

Korábban Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is arról beszélt, Szegeden Szabó Sándor MSZP-s, míg Makón – Lázár János körzetében – Kiss Attila jobbikos jelöltet támogatja.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.