Mi történik akkor, amikor a gránitszilárdságúnak mutatott hegyről kiderül, hogy valójában üvegből van? Az Orbán-rezsim most megmutatja törekény oldalát, tehát harcba hívják azokat, akik felépítették azt. A hvg.hu heti politikai pillanatfotója.
Abba kellene hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást, a magyar társadalom ennél intelligensebb.
Ezt mondta Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője a hódmezővásárhelyi Fidesz-vereség után a Sajtóklubban, majd nem telt el egy hónap, ő pedig széles mosollyal tapsolt Orbán március 15-i beszéde alatt, amikor a miniszterelnök olyanokat mondott, mint:
és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben. Arra kérünk, menj vissza Amerikába, és boldogítsd inkább az amerikaiakat.
Túry Gergely
Óvnék mindenkit, kétségbeesett ellenzéki politikusokat, erős képzelőerővel rendelkező olvasókat, rémképeket látó nyugatiakat, hogy az Orbán-rezsimet diktatúrázzák, ezzel csak saját felvett pozícióikat gyengítik. A 2010 óta létező Nemzeti Együttműködés Rendszere egy autokrációba csúszó demokrácia, ami legkésőbb 2015 óta három lábon áll – Brüsszel, Soros, menekültek –, de egyetlen gyökérből ágazik szét: a félelemből. A rendszer legitimáló ereje az erre az alapvető érzelemre építés, miközben azok is félnek, akik hatalmon vannak.
Hódmezővásárhely után, Orbán március 15-i beszéde előtt (amit még véletlenül se gondoljunk ünnepi beszédnek), a Fidesz folyamatosan kapta az ütéseket – az Elios-botrány pörgött tovább, kiderült, hogy Semjén Zsolt Svédországba jár luxusvadászatokra, Kósa Lajos pedig pénzügyileg került közelebbi viszonyba egy jó eséllyel szélhámos nőhöz. A kormánypártokat ugyan ciklus közben is érték pofonok (Rogán Antal helikopterezése és Matolcsy György viselt dolgai), de van egy nagy különbség az akkori és a mostani botrányok kezelésében: amíg korábban a Fidesz és a KDNP jobbnak látta azt a védekezést választani, hogy rejtegetik botrányos szereplőiket (nehogy a média kereszttüze a bukásukat okozza), most folyamatosan szerepeltetik Lázárt, Semjént és Kósát is – félve attól, ha nem így tennének, az beismeréssel ér fel, és egy hónappal a választások előtt már nem lehet változtatni a kampány stratégiáján.
A mostani stratégia tehát a militarizmusé. Aki az előző négy évet olyan helyen töltötte volna, ahová nem érnek el Orbán Viktor és a Fidesz üzenetei, és a kormányfő március 15-i beszédét hallgatta, könnyen abban a hiszemben lehetne, hogy Magyarország ténylegesen hadban áll valakivel. Pedig csak a Fidesz-tábor egyben tartása és mozgósítása, tehát a választás tétjének felsrófolása végett mondta például azt Orbán, hogy:
A hazának van szüksége Rátok, gyertek, és harcoljatok velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a hazára, még meglegyen a hazátok. (...) Magyarok! Magasba a zászlókat! Menjetek és harcoljatok!
Orbán Viktor attól fél, ha nem harcként interpretálná az egyébként a demokrácia legtermészetesebb mozzanatát, a választásokat, akkor nem erőt, hanem a középszert, a szürkeséget és az úgymond nyugatit sugározná. Itt emlékeztetünk mindenkit a jelenlegi miniszterelnök 2007-es szavaira:
Lehet, hogy az olaj keletről jön, de a szabadság mindig nyugatról érkezik.
Sokan hiszik azt, és talán ugyanennyien próbálják elhitetni, hogy gránitszilárdságú a félelem orbáni rendszere, de ahogy Hódmezővásárhely is megmutatta, a centrális erőterből már kifelé tartó, azon túllépő viszonyok nem szilárdak, mindössze annak tűnő, de egyébként végtelenül törekény építmények. Az Orbán-rezsim egy üveghegyre emlékeztet, amin a legkisebb repedés is könnyen az egész összedőléséhez vezet.
Most ennek a hegynek a primátusát kezdték megkérdőjelezni azok, akik közül eddig sokakat nem is érdekelt annak létezése, a hegy tetején állók pedig félelemből rögvest harcba hívtak.
