Itthon hvg.hu 2018. március. 02. 07:25

Egy zuglói téren zaklatott egy nőt egy fiatal – videó

A 20 év körüli fiú csütörtökön napközben szeméremsértő módon viselkedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága szeméremsértés vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján csütörtökön fél 1 körül egy ismeretlen férfi a zuglói Nagy László téren hátulról átkarolt egy nőt, akivel szemérem sértő módon viselkedett.

Az esetről a térfigyelőkamerák felvételt is készítettek, ezen látszik, hogy egy nő sétál a téren, majd egy fiatal férfi utánasiet. A rendőrség által közzétett felvételből kivágták azt a részt, amikor a férfi szeméremsértő módon viselkedett a nővel, de az látszik, hogy a nő végül elesik és a földre kerül, a fiú pedig elfut.

A férfi 20 év körüli és körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor fekete kötött sapkát, fekete kabátot, valamint fekete farmernadrágot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.​

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.