Itthon hvg.hu 2018. február. 26. 11:53

Visszaléptetésekről is kész tárgyalni az LMP, akár a Jobbikkal is

Tárgyalásokat kezdeményez az LMP, keresik az MSZP-t és a Jobbikot is, akár egy választási együttműködés is szóba jöhet.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

Az LMP korábban a Momentummal is felvette a kapcsolatot, de Fekete-Győr András pártja csak március második felében egyezkedne. A Magyar Nemzet azonban azt írja, az eddig függetlenségét hangoztató LMP a 106 egyéni választókerületben tudna elképzelni együttműködést a másik két ellenzéki erővel.

Nyitottak a visszaléptetésekre, egymásra javára csakúgy, mint arra, hogy bizonyos megállapodások alapján egyes választókörzetekben, ahol más az esélyes, ne nagyon kampányoljanak. A 444-nek Hadházy Ákos később névvel is megerősítette azt, amiről a hvg.hu is tud, nyitnak a Jobbik és az MSZP felé.

Az LMP-nek ugyanakkor kongresszusi határozata van az önállóságról, az MSZP-vel és a Jobbikkal történő esetleges megegyezéshez a párt döntéshozó szerveinek is hozzá kell járulniuk. Úgy tudni, az LMP lépéshez nincs köze a hódmezővásárhelyi győzelemnek, már korábban megszületett az elhatározás.

Hirdetés