Itthon hvg.hu 2018. február. 26. 15:50

A hódmezővásárhelyi vereség után utcára vezényelték a fideszeseket

Orbán Viktor a hvg.hu-nak azt mondta, kétszer-háromszor többet kell dolgozniuk. Itt az eredménye.

Választás 2018
Friss cikkek a témában

A miniszterelnök lapunknak azt mondta:

Mi csak úgy véletlenül, vagy szerencse, vagy a többiek gyengesége révén sose nyertünk választást, ha mi nyerni akartunk, a mi közösségünknek kétszer, háromszor annyi energiát kellett mozgósítania, mint az ellenfeleinknek. Ez most is így van, kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság, és ezen fogunk dolgozni.

A 24.hu pedig ezt követően írta meg, hogy a választási vereség másnapján utcára rendelték a Fidesz-aktivistákat. A választókerületi szervezetek a helyi kampányfőnökökön keresztül kapták meg a pártközpontból küldött ukázt, amelyben azt sürgetik, hogy kampányban közreműködő aktivisták azonnal lássanak munkához.

Az aktivisták két feladatot kaptak:

  • hogy a pártot kivigyék standokkal az utcára,
  • és pörgessék fel a Fideszt támogató nyilatkozatokkal az aláírásgyűjtést. Az elképzelés szerint a támogatói nyilatkozat aláírói, mivel tettek egy magukat elkötelező ígéretet, nagyobb valószínűséggel mennek el április 8-án szavazni.

A pártközpontban azért néztek furcsán a választási vereség után, mert úgy számoltak, hogy a hónapok óta működtetett központi kampánnyal és tempóval simán meglesz a kétharmados parlamenti többség.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.