Bayer Zsolt Békemenetet hirdetett.
Az Echo Tv honlapján az áll, hogy:
Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! – ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a következő békemenetet, amely március 15-én lesz. Gyülekező 12 órától a Bem szobornál, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor ünnepi beszédét. Bencsik András hozzátette: 2012-ben is ez volt az válasz, hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. Amit létrehoztunk, meg kell védeni!
Bővebb részletek a hétfő esti Sajtóklubban, írja az Echo Tv (a bejelentés a műsorban is megtörtént, de bővebb részletek nélkül).
Bayer Zsolt hétfő reggel már megírta a Magyar Időkben a véleménycikkét „Felült a halott” címmel, ezek után érkezett a hír az új békemenetről. A publicista egyébként arról ír, hogy:
ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj. Mit csinálunk rosszul, mi nem sikerült, mi volt a baja a hódmezővásárhelyi szavazóknak. Ha nem ezt akarjuk megérteni és feltárni, ha ehelyett elkezdünk félrenézni és leginkább hamis magyarázatokat gyártani, akkor nagy baj lesz. Nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni.
Január elején már aggódott a Fideszért Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója, békemenetet akart, megkapja. A legutolsó békemenetet még 2014 márciusában, a választások előtt szervezték.
Tán kapcsolódó hír, hogy vasárnap az ellenzék által támogatott független Márki-Zay Péter legyőzte a Fidesz jelöltjét Hódmezővásárhelyen, a Fidesz fellegvárában az időközi polgármester-választáson.