Sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartják meg Horthy Miklós emlékére – adta hírül a szervező. Az esemény egy napra esett volna Auschwitz felszabadításának évfordulójával.
Tényleg nem figyeltünk oda arra, hogy épp az Auschwitz-cal kapcsolatos nemzetközi emléknap is erre a dátumra esik. Ezt akár fel is lehet róni nekünk, de nem lehet a két megemlékezést szembeállítani. Mindazonáltal egyházi elöljárókkal egyeztetve döntés született arról, hogy sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartjuk meg
– mondta el a szervezők nevében Osztie Zoltán a szemlelek.blog.hu interjújában. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) elnöke állítja, az ő szerepük az volt, hogy aláírták a meghívót és a gyakorlati rendezésben részt vállaltak, de a szervező a Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia lett volna. Osztie, aki maga is plébános és húsz éve vezeti a KÉSZ-t, azt mondja: "évtizedes távlatban minden évben a kormányzó úr halálához kapcsolódóan tartottak ilyen megemlékezést". Nem mindig szentmise keretében, volt, amikor imádságot szerveztek.
Akik gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak
– hangsúlyozta Osztie. Nekik eszébe sem jutott, hogy ez a dátum épp a holokauszt emléknapjára esik. Szerinte egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Ők nem így vannak ezzel. "Megnéztem a liturgikus naptárban és az én naptáramban, melyik szombat szabad még" – mondta a plébános, aki ezzel kvázi magára vállalta a dátumegyezést. Az már más kérdés, hogy nem várható-e el azoktól, akik épp Horthy emlékét kívánják ápolni, hogy legalább a holokauszt mérföldköveinek számító dátumokkal tisztában legyenek, és az azokkal való ütközést elkerüljék.
Osztie szerint "rosszindulatú feltételezés", hogy ők feszültséget akartak volna szítani, "ami azokat minősíti, akik ilyesmit állítanak". A plébános az interjúban azt ígérte, hogy a beszélgetés után felhívja Heisler Andrást, mert szerinte a kialakult helyzet alkalmat adhat arra, hogy higgadtan beszéljenek a lényegről, az érzékenységekről.
Lássuk be, hogy időnként olyan gyanúval, rosszindulatú feltételezéssel közeledünk egymáshoz, aminek nincs valóságalapja!
– mondta a plébános, és gyorsan hozzáfűzte: "én nem vagyok antiszemita". Ezek után nem fejtette ki viszont, mire gondolt előző mondatával, amely értelmében ő is gyanúval, rosszindulatú feltételezéssel közeledik időnként a zsidó származású emberekhez.
A SZEMlélek blog a beszélgetés végén emlékeztet, hogy a közelmúltban hasonlóan éles visszhangokat váltott ki, hogy a hódmezővásárhelyi plébános a szentmise végén, de annak részeként fogalmazott meg politikai jellegű gondolatokat. Osztie ennek kapcsán azt mondta:
Ilyet nem szabad tenni.