A mérhetetlen pártot vezető Fodor Gábor a jelek szerint ismét országgyűlési mandátumhoz jut.
Közösen indul az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt a választáson - jelentette be közleményben a Fodor Gábor vezette liberális párt. Közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet, és kérték a többi demokratikus ellenzéki pártot, hogy csatlakozzanak az együttműködéshez.
A három párt vezetője olyan közös választási felhívás kidolgozására tett javaslatot, amelynek középpontjában a demokratikus, európai és szolidáris Magyarország helyreállítása és megerősítése áll - írja a közlemény.
Az, hogy technikailag hogy fog kinézni a három párt közös listája, nem dőlt még el, ahogy az sem, indulnak-e egyéniben a liberálisok - tudtuk meg. Vélhetően jogilag nem lesz közös lista: ahhoz ugyanis a három pártnak 15 százalékot kell elérnie, ami mostani támogatottság alapján nem lenne meg.
Arról, hogy ki akarta beemelni Fodor Gábort - saját magán kívül persze -, eltérő verziókat hallottunk. Molnár Gyula MSZP elnök állítólag azt mondta, Karácsony Gergely ragaszkodott Fodorékhoz, a Párbeszédnél azonban nem így emlékeznek erre a történetre. A legutolsó verzió szerint Fodor (illetve pártja) a Párbeszéd "rovására" szerepelhet.