Terhes nőt, gyereket is kórházba vittek a miskolci tűz után
Várandós nő és gyerek is van a csütörtök délelőtti miskolci társasháztűz füstmérgezést szenvedett sérültjei között - közölte Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.
Csütörtökön délelőtt huszonnyolc embert menekítettek ki egy égő társasházból Miskolcon - idézte fel a katasztrófavédelem.
A lángokat a tűzoltók a Szilvás utcai épületben eloltották, az otthonukból kihozott emberek számára egy melegedőbuszt irányítottak a helyszínre.
A kórházigazgató szerint heten kerültek kórházba, mindannyian füstmérgezést szenvedtek, égési sérült nincs közöttük. Egy ember súlyos, három közepes, kettő pedig könnyű füstmérgezést szenvedett.
A gyermeket csupán a kora miatt vették fel a gyermekosztályra - közölte a főigazgató, aki a várandós nővel kapcsolatban hozzátette, hogy őt nőgyógyász is megvizsgálja.
A többieket a sürgősségi osztályon látták el, egyikük állapota sem kívánta meg eddig, hogy áthelyezzék a toxikológiai osztályra.