2017. október. 31. 09:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. október. 31. 10:38 Itthon

Halálra rázta gyerekét egy fertőendrédi nő

Begyógyszerezve bántalmazta a kislányt, mert idegesítette a sírása.

Minősített emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azzal a nővel szemben, aki tavaly nyáron egy Sopronhoz közeli településen halálosan bántalmazta hét hónapos kislányát.

A vádirat szerint az akkor 28 éves nő évek óta Svájcban élt, 2008-ban született első gyermeke a testvérének gondozásában nevelkedett. Miután tavaly májusban világra jött a második gyermeke, visszaköltözött Magyarországra. Egzisztenciája nem volt biztosított, ezért nyáron egy frissen megismert férfihoz költözött a Sopronhoz közeli faluba.

A vádlott gyakran fogyasztott alkoholt, nyugtatókat, antidepresszánsokat. Tavaly október 8-án ez utóbbiakból az ajánlott napi adag nyolcszorosát vette magához. A kora délutáni órákban, mivel a hét hónapos kislány sírása idegesítette, a begyógyszerezett vádlott a gyerek fejét legalább háromszor megütötte, majd felkapta a csecsemőt, és nagy erővel, hosszasan rázta, amitől a baba szinte azonnal meghalt. A testet ezután a földre fektette, és rendet rakott a szobában. Élettársa órákkal később így talált rájuk, és segítséget hívott.

A kisbaba halálának oka kiterjedt agyzúzódás volt.

Az ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő elkövetőt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. A bűncselekmény 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?