2017. október. 13. 08:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. október. 13. 09:02 Itthon

Megmentette utasa életét egy taxis Budapesten

Nagy szerencséje volt annak az utasnak, aki pont egy korábbi mentős taxijába szállt be. A férfi ugyanis rosszul lett, amikor a kocsi megérkezett, és a szakszerű segítségnyújtásnak köszönheti, hogy nem vérzett el.

A Blikk azt írja, hogy a férfinak fekély van a lábán, ami a rossz vérellátás miatt csak nehezen gyógyult. „Elmentem bevásárolni, és éreztem, hogy baj lesz. A lábam fájt, zsibogott, alig tudtam járni. Ezért is hívtam taxit, hogy hazavigyen” – mondta a lapnak.

A taxis pedig elmesélte, hogy amikor megérkezett a helyszínre, mondták neki, mindjárt jön az utasa, csak lassan tud járni. „Tíz perc várakozás után már keresni kezdtem, ekkor megláttam a tükörből egy imbolyogva, sántikálva közeledő embert. Odatolattam, hogy segítsek beszállni. Kinyitottam az ajtót, és láttam, hogy falfehér az arca.” Ekkor látta meg, hogy utasa lába vérzik, majd összeesik.

A volt mentőápoló azonnal cselekedett, mentőt hívott, majd megkezdte a beteg ellátását. „Nyomókötést tettem a lábára, és felemeltem, így csillapult a vérzés.” Ezzel megmentette utasa életét.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?