A független sajtó és az álhírek. A mai magyar média két neuralgikus pontjára fókuszálva rendezett konferenciát a Political Capital. Súlyos és embertelen dolgok történnek és történtek a magyar sajtóban, ezek közül több el is hangzott példaként, a transzparenciával trükköző államtól a gyáva vagy rosszindulatú befektetőkön, Századvégtől küldözgetett cikkeken át derékba tört újságírói sorsokig. Mégis elképzelhető, hogy mentalitásváltással a sajtó is változtathatna saját helyzetén.
Ha Magyarországon szóba kerül a média helyzete, a szabad sajtó állapota, a szakmabeliek nagy része vagy a szakemberek sóhajtozásba kezdenek. Holott:
- a magyarok 68 százaléka a közösségi médiából szerzi be az információit,
- a médiafogyasztók elkezdik felismerni az újságírásba csomagolt propagandatartalmakat,
- a hírfogyasztás egyre gazdaságosabb: könnyebben hozzáférhetőek a hírek,
- a gyorsabb visszacsatolással pedig az újságírók jobban megfelelhetnek a társadalmi igényeknek.
- És az emberek egyre kritikusabbak, a saját maguk által olvasott médiumok híreinek is csak 51 százalékát hiszik el.
Rossz bőrben a sajtó
Ez mind a Political Capital és a Friedrich Ebert Stiftung közös, független médiáról és álhírekről rendezett konferenciáján hangzott el. Mégsem arról beszéltek a jelenlévők, milyen túlreakció a kormánynak tévécsatornákat állítania a propagandájának szolgálatába, és milyen lehetőségei vannak a kritikus újságírásnak. Ellenkezőleg, maguk a hozzászólók is egyetérteni látszottak Urbán Ágnes médiakutató megállapításával:
depressziósra sikeredtünk.
A magyar médiának persze minden oka megvan a depresszióra. A kormány médiapiaci befolyása, a viszonyok eltorzítása, az oligarchák helyzetbe hozása, az állami költésekkel való jutalmazás-életben tartás (illetve azok távol tartásával a büntetés) közhely.
Kipróbált újságírók életét törte meg a kormány agresszív nyomulása, erről a Veszprémkukac alapítója, korábban a Veszprémi Napló szerkesztője, Gidai Judit beszélt. 2014-ben 9 embert küldött el a politikai alapon megbízott új főszerkesztő, a lap meghatározó alakjait, akik közül volt, aki stroke-ot kapott, volt, aki kamionsofőr lett, ő pedig, miután felmondott, közmunkásként kellett eltartsa magát. De ugyanilyen fájó az, hogy Gidai úgy érezte, a sajtóból senki nem állt ki mellettük, az újságírásból nagyon hiányzik a szolidaritás. Nimmerfroh Ferenc, a féléves Szabad Pécs portál egyik alapítója sem tudott mást mondani: nem érzékel nyomásgyakorlást senki részéről, de
el akarnak lehetetleníteni minket.
Nem volt optimista Magyari Péter, a 444 újságírója sem, aki 2013 óta lát óriási hanyatlást (ez a dátum amúgy regionálisan több helyen is vízválasztó), ekkortól kapcsolt rá a kormányzati propagandagépezet az álhírgyártásra, aminek következtében ma sok magyar elhiszi, hogy van például Soros-terv. A kormánypárti sajtóba a Századvég küldi be a politikai cikkeket, gyakorlatilag nincs ezeken a helyeken tényleges újságírás. A korábban funzine-nak hívott műfaj lett a mainstream sajtó. A klasszikus újságírói módszerek pedig esélytelenek egy jól hangzó összeesküvés-elmélettel szemben.
Igaz, a képformátumú fájlra a Google tartalmi értelemben relevánsan nem tud keresni, az újságíró, ha mégis ráakad véletlenül, sokkal nehezebben veti össze a dolgokat, nehezebben dolgozik az adatokkal. Egyszerű akadályozás ez, amire azonban Bátorfy szerint hamarosan lesz megoldás.
A befektetők félnek
A finanszírozás is problémás. Nimmerfroh szerint őket megkereste egy cég, amely országos hálózatot csinált volna megyeszékhelyeken Szabad- előtagú címekkel, de a nyár végén visszaléptek. Egy politikus pedig úgy támogatta volna az oldalt, hogy eleinte semmilyen beleszólást nem ígért, majd lassan elindult a "de hát ha én adom a pénzt, akkor azért olykor hadd szóljak bele, mi jelenik meg"-típusú álláspont felé. Ekkor megszakadtak a tárgyalások. Gidai arról számolt be, hogy fifikásnak gondolt befektető jelentkezett a Veszprémkukacnál, akiről kiderítették, hogy a kormány felől jön, és azért akarja megszerezni az oldalt, hogy utána bezárassa. Hirdetők nem mernek megjelenni az oldalnál, de sok olvasó lájkolni sem meri, mert annak nyoma van, és az kockázatos.
A nemrég alakult zoom.hu jobb helyzetben van, három cég is áll mögötte, amelyeknek kilétét sem a tulajdonos Tarjányi Péter, sem a konferencián az egyik panelben résztvevő Murányi András hírigazgató nem akarta-akarja felfedni. Murányi szerint ez üzleti titok, a cégek félnek attól, hogy ha lelepleződnek, a hatalom bosszúhadjáratának áldozataivá válnak. Kérdést kapott a Zoomnál levetett cikkekről, amire azt mondta, nem tudja, pontosan milyen konfliktus vezetett el odáig, hogy a cikkeket levegye a tulajdonos, ő is későn értesült ezekről a lépésekről, de megbeszélték, ilyen
többet nem fordul elő.
Úgy véli amúgy, hogy a tulajdonosi kapcsolatokat, politikai ambíciókat és a médium kapcsolatát firtató 444-es és hvg.hu-s cikkek a Ripost-Origo szintjén vannak.
A közösségi finanszírozás sok kisebb lapnak lehet kiút, a Szabad Pécs-es tapasztalatok jók: még nyáron futott egy kisebb, rögtönzött kampány, és jól reagáltak az emberek. Van, aki kvázi előfizetésként utal havonta kisebb összeget volt, aki nagyobb összeget küldött – így jött össze 6-700 ezer forint. Most indul egy nagyobb kampány, akkor derül ki igazán, hova lehet eljutni.
Lehetőséget látni ott, ahol problémát érzékelünk
Tehát mintha a lehetőségek nem lennének rosszak, eszközök is akadnának, mégis túlteng a pesszimizmus. A Political Capital nyitóelőadásában, Wessenauer Veszna szövegében, és az azt megelőző szövegekben is olyanok hangzottak el, hogy háború van az újságírók ellen, nagy a minőségvesztés. Az állam megpróbálja megszerezni a médiumokat, terjednek a clickbait, klikkvadász címek.
De miért nem lehet minderre mint lehetőség tekinteni? Bajomi-Lázár Péter médiakutató, a Médiakutató folyóirat alapítója ütközött legtöbbször ezzel a borús hozzáállással. Szerinte ma jóval könnyebb leleplezni például az álhíreket, mint régebben, arra a közismert jelenségre is reflektált, hogy a közösségi média által az ember leginkább a saját világlátását erősítő üzeneteket gyűjti be. Persze, ez mindig is így volt. Miért várjuk el az emberektől a kiegyensúlyozott tájékoztatás igényét?
Miért is kéne nekem Bayer Zsoltot olvasni? - tette fel a kérdést.
Orosz Márta, Berlinben élő oknyomozó újságíró német példákat hozott elő. Ott megalakultak az álhírek ellen fact-checkinggel, ténykutatással harcoló egységek a szerkesztőségeken belül, de Orosz szerint ez nem jó módszer, az álhírek gyorsabban és hatékonyabban terjednek, mint a a cáfolataik. Sokkal hatékonyabb az a klasszikus újságírói módszer, hogy a politikusok nyilatkozatainak valóságtartalmának utánamenni, erre fogékonyabbak voltak az olvasók. Akikkel egyébként aktív közösséget sikerült kialakítani, és egy aznapi olvasó másnap már szaktanácsot ad valamilyen témában az újságírónak.
Nimmerfroh Ferenc pedig úgy látja, nincs apátia, sok embernek van elege, akik tenni is hajlandóak – kérdés persze, hogy elegen vannak-e. Gyalázatos dolgok történtek és történnek a magyar sajtóval, amelyben egyre fáradtabban dolgoznak a sajtómunkások, pedig szemléletváltással valószínűleg sok kérdést és problémát könnyebb lenne megoldani.
(Kiemelt képünk illusztráció.)
