Itthon MTI 2017. szeptember. 08. 14:39

Bayer Zsolt tényleg bekerült a legnagyobbak közé

A Nemzeti Könyvtár tizennégy új kötettel, köztük Wass Albert, Nyirő József, Jókai Anna, Csoóri Sándor és Bayer Zsolt műveivel bővül.

Ahogy megírtuk, Kerényi Imre már korábban bejelentette, hogy beválogatja a publicista egyik kötetét. A miniszterelnöki megbízott a Demokratának adott interjúban mondta ezt, hozzátéve: emitt "nagy lesz a felháborodás".

Kerényi pénteken a Parlamentben jelentette be, hogy mely művek kerülnek be a Nemzeti Könyvtárba, ami "azon műveket gyűjti egybe, melynek olvasása, illetve újraolvasása gyönyörködtet, tanít és erősíti a nemzeti érzést".

Bayertől az 1100 év Európa közepén című munkát adják ki "ékes kiállításban". Ezt Kerényi azzal indokolta, hogy az útirajz kedvelt, klasszikus műfaja a magyar irodalomnak – eddig kilenc ilyen kötet jelent meg a Nemzeti Könyvtárban –, és ebbe a sorba illeszkedik a publicista könyve is. Felvételét Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója ajánlott a sorozatba. 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?