Itthon hvg.hu 2017. augusztus. 23. 06:09

Levelet írt a Dózsa György úti gázoló – "őszintén bánom, hogy balesetet okoztam"

M. Richárd levelében egyrészt azt írta, megbánta, amit tett, másrészt azt taglalta, nemcsak az ő felelőssége, hogy ilyen tragikus baleset történt.

A Pesti Srácokat választotta a májusi Dózsa György úti, két halálos áldozattal járó baleset okozója, hogy megszólaljon a nyilvánosság előtt.

Az ügyészség javaslata ellenére a bíróság a héten nem helyezte előzetes letartóztatásba M. Richárdot, aki jogosítvány nélkül, és a megengedett sebesség többszörösével hajtva okozott balesetet egy kabrió Mercedesszel. A baleset előtti időszakban kokaint is fogyasztott. Az ügyészség szerint a gyorshajtás okozta a balesetet, amelynek több sérültje is volt. M. Richárd korábban többször állt már bíróság előtt, és börtönben is ült. Vádlott volt a kecskeméti maffiaperben, és ismerőse Radnai Lászlónak, aki a kilencvenes évek több alvilági leszámolási ügyében koronatanú volt.

A baleset okozásával gyanúsított férfi kedden közzétett, törökbálinti keltezésű levelében azt írta,

  • a sajtóban megjelent, ügyével kapcsolatos állítások jó része valótlan és félrevezeti a közvéleményt,
  • "őszintén bánom, hogy ilyen tragikus balesetet okoztam",
  • az elhunytak és sérültek hozzátartozóinak illő kártérítést kíván fizetni,
  • a balesetben mindkét jármű, tehát a Citroen vezetőjének felelőssége is megállapítható a műszaki szakértői vélemény szerint,
  • a Citroen szabálytalanul kanyarodott a Mercedes elé, és ezért a vezető jogosítványát be is vonták M. Richárd tudomása szerint,
  • a Citroen hátsó ülésén utazó személy nem volt bekötve, ha használt volna biztonsági övet, az vélhetően megakadályozta volna a tragédiát (ezt is a műszaki szakértő mondta)
  • a kokain maradványai a véréből a baleset idejére már kiürültek, tehát a drog már nem befolyásolta vezetési képességeit.
  • Emellett hangsúlyozza, hogy bűnösségét teljes mértékben elismeri.
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.