A bíróság elutasította ügyvédje kérvényét, így B. Krisztián előzetes letartóztatásban marad.
A férfi március óta van előzetesben, és benn is marad, annak ellenére is, hogy a Kúria június közepén hiányosságokra hivatkozva hatályon kívül helyezte a korábbi döntéseket, és a másodfokú eljárás megismétlését írta elő. Fenntartotta ugyanakkor az orvos előzetes letartóztatását, mivel úgy ítélte meg, hogy ellenkező esetben veszélybe kerülhet a bizonyítás eredményessége.
A férfi ügyvédje augusztus elején kérvényezte az előzetes megszüntetését, de a Blikk cikke szerint a kérelmét elutasította a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.
Az indokolás hasonló a Kúriáéhoz: az eljárás következő szakaszában kiterjedt bizonyítás lefolytatására kerül sor, így tartani lehet attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a férfi az áldozat és egyes tanúk befolyásolásával az igen nagy terjedelmű bizonyítást megnehezítené, veszélyeztetné.
A végzés ellen az ügyész, a vádlott és a védője fellebbezést jelenthet be, így az nem jogerős.