A plakátháború csak első pillantásra szól a Jobbik megbüntetéséről, amiért a pártnak volt mersze Orbánt és Habonyt bűnözőként ábrázolni országszerte. A felület érdekesebb, mint a rajta megjelenő tartalom. Ha ugyanis visszalapozunk az időben a MAHIR megszerzéséig, akkor kiderül: a plakáthelyekből építette ki a Fidesz páratlan médiabirodalmát egykoron. És a G-nap után ismét a plakátok szabályozásával zárhatja le a második nagy birodalomépítést.
"Mit kíván a magyar nemzet? Azt tudjuk, hogy mit kíván a Magyar Nemzet. Valószínűleg a MAHIR választási győzelmét." Ezt a Beszélő 2001-es március 15-i rendezvényén mondta ─ rosszallólag persze ─ Haraszti Miklós. Bizonyára elmondhatná ma is. Akkor a Magyar Nemzet kívánsága nem teljesült. A MAHIR–Orbán-kormány 2002-ben elbukott. Ha jövőre Orbán bukik, a MAHIR győz. Ha Orbán győz, a MAHIR bukik. Változnak az idők.
A Fidesz és a MAHIR közös története majd negyedszázaddal ezelőtt kezdődött. Akkor az MDF-kormány fejei úgy látták, csak akkor lehet esélyük a kormányzás folytatására, ha a Fideszt kivásárolják az ellenzékből. A Fidesz vezetői pedig úgy vélték, a kormányzó hatalmon keresztül érvényesíthetik anyagi és politikai érdekeiket. Az érdekek találkozásából kerekedett ki a (már sokszor leírt) székház-ügy, melyben a közpénzekből pártpénzek és (többek között az Orbán-család bányavállalkozását gyarapító) magánpénzek lettek.
Előszőr, másodszor, senki többet harmadszor
A közös MDF–Fidesz projekt folytatódott a Magyar Hirdető privatizációjával. Az egyetlen állami hirdető cég privatizációjára először 1993 augusztusában írtak ki pályázatot. Azt a Tóth Béla ügyvezetése alatt működő francia cég, az Avenir nyerte, de a pályázat eredményét tisztázatlan okokból érvénytelenítették 1993 őszén. Tóth, aki a saját cégével is pályázott, az MDF-ből indult, de ekkor már a Fidesznek (is) dolgozott. A pályázat eredményének érvénytelenítése idején a viszonyok még tisztázatlanok lehettek, a Fidesszel való kapcsolatot legerőteljesebben pártoló Boross Péter még nem volt miniszterelnök, a Fidesz pedig az SZDSZ-szel kötött választási megállapodást, és a nyilvánosság előtt még egyértelműen a kormány leváltására törekvő ellenzéki pártként viselkedett.
1994 első napjaiban megváltozott a helyzet. Orbán Viktor nyíltan fellépett a kormánypártok hatalmának átmentőjeként. Fölvetette, hogy a választások után a kormánypártok, az MDF és a KDNP az ellenzéki liberális pártokkal, a Fidesszel és az SZDSZ-szel alakíthatnának kormányt. Az SZDSZ ebben a felvetésben nyilván csak alibiként szerepelt, hiszen mindenki számára világos volt, hogy a kormánypártok és az SZDSZ közötti viszony a lehető legrosszabb, és a koalíciós együttműködésük teljességgel kizárt.
Orbán nyilatkozata után röviddel, 1994. január 26-án döntött az Állami Vagyonügynökség a MAHIR privatizációjáról. Két cég versenyzett a hirdetőért. A marketing szakma ismert embereiből álló Szigeti és Társa Kft., valamint az MDF és a Fidesz mögött álló vállalkozók (mindenekelőtt Tóth Béla és Stumpf János) által kifejezetten a MAHIR privatizációjára alapított B-Reklám Kft.
A B-reklám 250 millió forintot ajánlott, 9 millióval (kb. 4%-kal) többet, mint vetélytársa, a vételárból azonban csak tízmillió forintot tett le készpénzben, a vételár több mint kétharmadát igen kedvezményes E-hitelből fizette ki, a maradékot pedig kárpótlási jeggyel.
Rossz az, ki rosszra gondol
A privatizációnak nagy volt a tétje a választások előtt, hiszen a MAHIR dönthetett 80 ezer, politikai hirdetésre különlegesen alkalmas hirdetőhely felhasználásáról. A privatizációs döntés után két héttel kiderült, hogy Tóth Béla és Stumpf János egy másik cége, a Synergy Kft. már jóval a privatizációs döntés előtt opciós szerződéssel felvásárolta a MAHIR összes plakáthelyét. A privatizáció előtt álló cégnek az Antall-kormány idején kinevezett, kormánypárti vezetői boldogan átadták a plakáthelyeket a Synergy Kft.-nek, mely felajánlotta, hogy úgymond "megszervezi a választási médiaeloszlást". Az MSZP néhány vidéki szervezete jelezte, hogy a plakáthelyek iránti igényüket a MAHIR helyi kirendeltségei központi döntésre hivatkozva visszautasították.
Noha a Synergy Kft. telefonján olykor a Fidesz hivatala jelentkezett be, az újságírók pedig a Fidesznél érték utol Tóth Bélát, a Fidesz kitartóan tagadta, hogy bármi közük lenne az ügyhöz: "Sem a Fidesznek, sem a Ficónak (az egyetlen vállalkozásnak, mely ekkor 100%-ban a párt tulajdonában állt ─ a szerk.) nincs üzleti kapcsolata a MAHIR privatizációban érintett vállalkozásokkal."
„Tóth Béla, a Synergy tulajdonosa nem gazdasági tanácsadója a Fidesznek, mint ahogy nem szakértője Stumpf János, a B-Reklám nevű cég ügyvezetője sem"
─ nyilatkozta szemének rebbenése nélkül Deutsch Tamás.
A Vasárnapi Hírek is 1994 januárjában került Tóth Béla egyik cégének tulajdonába. Magyar Bálint, az SZDSZ kampányfőnöke rámutatott a fideszes vállalkozások kormánypárti segédlettel elért térnyerésének helytelenségére és az ezzel kapcsolatos fideszes állítások valótlanságára. Orbán Viktor a Kritika 1994. márciusi számában megjelent interjújában így reagált erre a nyilatkozatra: "Szegény Magyar Bálintnak hosszabb délszaki pihenésre lenne szüksége. Ez a nyilatkozat ugyanis arra vall, hogy a kampányfőnök már a kampány elején a kimerültség aggasztó tüneteivel küszködik."
Ennek tükrében mennyire veendő komolyan az SZDSZ-szel kötött megállapodásuk?
Simicska és Liszkay színre lép
A Fidesz és (akkor még titkos) szövetségese, az MDF csúnyán elvesztette a választásokat annak ellenére, hogy a plakátok piacán az embereik monopolhelyzet élveztek, ami a kampány idején meg is látszott. "Másfél éven át, a párt (1993-as, debreceni ─ a szerk.) kongresszusa óta a Fidesz médiaszakértője voltam. Ebben az időben én feleltem a párt minden médiabeli megjelenéséért. /…/ Arra vállalkoztam, hogy megszervezem a Fidesz választási kampányát." Ezt nyilatkozta a választások után, 1994. július 4-én a Népszabadságnak Tóth Béla, aki saját szavai szerint "szerződés alapján, megbízási jogviszonyban" dolgozott a Fidesznek akkor, amikor annak vezetői hevesen tagadták, hogy bármiféle viszonyban lenne a párttal.
1994 júniusában került a MAHIR birtokába először a Magyar Nemzet, és júliusban lett a cég igazgatótanácsának a tagja a későbbi (és mai) tulajdonos, Simicska Lajos.
A Magyar Nemzetre az Antall-kormány idején a szerkesztőség többségének akarata ellenére ráerőltettek egy francia tulajdonost, az Hersant. Ez a tulajdonos egy idő után meg akart szabadulni az egyre nagyobb veszteséget termelő laptól, és az állami Hírlapkiadó azt kedvező feltételekkel vissza is államosította. A Hírlapkiadó élén a kormányhoz közelálló vezetők álltak. Először Horti József, majd Liszkay Gábor.
Liszkay 1993-ig az MDF tagja volt, azután közeledett a nagyobb perspektívát ígérő Fideszhez. A kormány és a Fidesz választási veresége után, de még az új kormány megalakulása előtt, június közepén ő adta át a következő ciklus egészére a Magyar Nemzet, az Esti Hírlap és az Expressz hirdetési újság kiadásának a jogát a MAHIR-nek komolytalanul csekély (az Expressz egy évi nyereségével egyenlő) összegért. A MAHIR-nak azonban még ennyibe sem került volna a lapok "bérleti joga", mivel a Hírlapkiadó Fidesz-közeli cégeken keresztül a bérbeadás előtt jelentős mennyiségű hirdetést kötött le az átadott lapokban a MAHIR-nál. Többek között magának a Magyar Nemzetnek a reklámkampányát is az állami cég fizette. Az Expressz jelentős nyereségéből el lehetett tartani a többi lapot.
"A színfalak mögött természetesen Orbán Viktor játszik jelentős szerepet az ügyben"
─ írja ezt a "merész" és ügyes" Orbán javára az akkor még orbánista Debreczeni József a pártelnökről írott első könyvében.
Egy birodalom felemelkedése
Az állami tulajdon politikai célú elherdálásának minősíthető ügyletet az Állami Vagyonügynökség törvénytelennek és érvénytelennek minősítette, többek között azzal az indokkal, hogy Liszkay nem is volt jogosult ilyen szerződés aláírására. Liszkayt ezek után el is küldtek a Hírlapkiadótól. (A bíróság évek múltán törvényesnek ítélte az ügyletet és törvénytelennek Liszkay elbocsátását.) Peren kívüli megállapodással szerezte vissza az állam a lapokat. A Magyar Nemzetet azután a Postabank privatizálta a Horn-kormány idején. (Liszkay lapszöktető manővereiről részletesen írt tavaly novemberben Hamvay Péter a HVG-ben). A Postabank konszolidálása-államosítása után, az első Orbán-kormány idején, 2000-ben került a lap a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-hez, melynek tulajdonosai között ott volt Liszkay Gábor és (az adóhatóság éléről való távozása után) Simicska Lajos, akinek a nevezetes G-nap után adta el az üzletrészét Liszkay.
Simicska kezdetben Tóth Béla és Kollár K. Attila (az MDF pénztárnoka) társaságában birtokolta a MAHIR-t. Tóthot és Kollárt később Gansperger Gyula és ─ Orbán Viktor bizalmasa ─ Győri Tibor váltotta. Ez utóbbi ült a MAHIR vezérigazgatói székében 1995-től 2002-ig.
Simicska "jobbkeze" a MAHIR-nál Schlecht Csaba volt, aki 1995-ben és 1997-ben Simicska (és más Fidesz-közeli vállalkozók) számos, tetemes köztartozással terhelt cégét fantomizálta az erről mit sem sejtő Josip Tot és Kaya Ibrahim irataival. Jelenleg Schlecht főszerkesztő Simicska Lánchíd Rádiójánál.
1998-ban Simicska MAHIR Lapkiadó nevű cége adta ki az Új Magyarország helyébe lépő Napi Magyarországot, melyet 2000-ben egyesítettek a Magyar Nemzettel. Simicska kiszállt a MAHIR-ból, amikor az 1998-as kormányváltás után kinevezték az Apeh vezetőjének, és 2001-ben lett ismét a cég tulajdonosa. 2000-ben hatalmas állami vagyonjuttatással elindították a Heti Válasz című hetilapot, a 2002-es választások után megalapították a Hír TV-t, 2007-ben pedig a Lánchíd-rádiót. Ezek voltak és ma is ezek Simicska médiabirodalmának zászlóshajói.
A G-nap hatása a magyar utak biztonságára
Simicska cégbirodalma az első és a második Orbán-kormány közötti két ellenzéki ciklusban nőtt igazán nagyra, a 2010-es kormányváltás után pedig ez a növekedés jelentősen felgyorsult, elsősorban az állami óriástenderek tömegét elnyerő Közgép által, de a Simicskához köthető plakátcégek, a Publimont, a MAHIR Cityposter és a többiek is rengeteg pénzt hoztak. Az állam közterületi hirdetéseinek túlnyomó része Simicska cégeit hizlalta.
Ehhez a gyarapításhoz jelentősen hozzájárult a Fidesz parlamenti frakciója, mely törvényt hozott arról, hogy "közlekedésbiztonsági okokból" tilos hirdetéseket, reklámokat elhelyezni a közút területén, felette és mellette, valamint az úthoz tartozó tárgyakon, villanyoszlopokon, telefonpóznákon stb. Csak a járdán lévő hirdetőoszlopokon szabad hirdetni, csak ott, ahol a MAHIR-csoport szokott. Ezzel a törvénymódosítással lényegében kisöpörték a köztéri hirdetések piacáról Simicska konkurenciáját, a betiltott hirdetőhelyeken érdekelt spanyol-magyar ESMA-t, és még inkább egyeduralkodóvá tették a MAHIR-csoportot. Ráadásul a településeket is megfosztották attól a nem csekély közterülethasználati díjtól, amelyet az ESMA fizetett nekik.
Azóta Simicska jó tulajdonosból rossz lett, az ESMA-é pedig pont fordítva, mivel a tönkrement céget Garancsi István vásárolta föl. Ezért döntöttek úgy a Fidesz képviselői 2015-ben, hogy feloldják a saját maguk által bevezetett tilalmat, mert immáron nem veszélyes a közlekedés biztonságára, ami a G-nap előtt az volt.
