Itthon MTI 2017. július. 17. 09:49

Vádat emeltek a bontás miatt tiltakozó ligetvédők ellen

Vádat emelt az ügyészség kilenc ember ellen, aki tavaly nyáron "kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartással" akarta megakadályozni a Hungexpo területén, a Liget Budapest projekt keretében megkezdett építési munkálatokat - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn.

A vádirat szerint tavaly július 6-án délután a megvádolt kilenc ember az elkülönített építési területen felállított OSB-lapokat ütötte, rúgta, ledöntötte, és bedöntötte az Olof Palme sétányra nyíló, a biztonsági őrök által lezárt kapuk egyikét. Volt, aki felmászott a kerítésre és szétvágta a geotextíliát. 

A XIV. és XVI. kerületi ügyészség csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal vádolja a kilenc embert, és közérdekű munka kiszabását indítványozta a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. 

Tavaly július 6-án reggel kezdték el bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítették a területet, miután a jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását.

Számos tiltakozó ellenszegült, megakadályozva egy munkagép bejutását a területre. A rendőrök hatvanhárom emberrel szemben intézkedtek, közülük tizenkettőt előállítottak. Aznap este több százan vettek részt a Ligetvédők demonstrációján.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.