Itthon hvg.hu 2017. július. 12. 10:45

Elindult a Voldemort-per

Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő a tárgyalás előtt ártatlannak vallotta magát. Költségvetési csalással és befolyással üzérkedéssel vádolják.

Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Összesen heten ülnek a vádlottak padján a Voldemort-ügy tárgyalásán, mindegyiküket vádolják társtettesként vagy bűnsegédként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás kísérletével. Az első-, másod- és negyedrendű vádlottat kötelezettség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés kísérletével is vádolják – a negyedrendű vádlott itt társtettes, ugyanőt hamis magánokiratok felhasználásával ugyancsak vádolják.

Mengyi Roland az ügy hatodrendű vádlottja, akit bűnsegédként vádolnak a költségvetési csalásra vonatkozó vádpontnál, és „vesztegetést állítva befolyással üzérkedés bűntettével is”.

Fazekas István

A vád szerint Mengyi és társai 2015 tavaszán elhatározták, hogy szociális szövetkezeteknek írnak ki pályázatot EU-s pénzekre, az azon elnyerhető összeget valós teljesítés nélkül saját maguknak megszerzik. Azt, hogy kinek mennyi pénz jutna, időnként változott, és Mengyi döntött róla. Kilátásba helyezte, hogy további pályázati pénzek is érkezhetnek.

„Én nem csináltam semmit": Így ment a bíróságra Mengyi "Voldemort" Roland - videó

„Miért gondolja, hogy itt lenne? Én nem csináltam semmit" - ezt válaszolta a hvg.hu kérdésére Mengyi Roland fideszes képviselő szerda reggel, amikor megérkezett a bíróság épületéhez Budapesten. A borsodi képviselőről tavaly augusztusban írták meg, hogy gyakorlatilag EU-s pénzeket lopott.

Mengyi a pénzért cserébe vállalta, hogy közreműködik a pályázat kiírása érdekében. Az egyik találkozón 5 milliót kért „alkotmányos költségként”, ebbe vádlottársai belementek, a pénzt összeszedték és átadták a Mengyivel jó barátságban lévő harmadrendű vádlottnak. Írtak egy szerződést is, a pénzt sikerdíjként álcázva. Miután a pályázat nem volt sikeres, a pénzt visszaadták.

A bíróságon kiderült: az egyik vádlott által kidolgozott projektjavaslatot Mengyi Roland juttatta el Köpeczi-Bócz Tamás akkori államtitkárnak. Arról, hogyan alakult a pályázat, tájékoztatták őket a minisztériumból, de azt nem azonosították be, hogy ki.

Fazekas István

A vádlottak pályázati úton 499 996 391 forint költségvetési támogatást akartak megszerezni – szerepelt korábban a vádiratban. A bíróság előtt az ügyész ezt nem, azt viszont elmondta, hogy a 10 szövetkezet nevében pontosan mennyi pénzre pályáztak. Az érintett szövetkezeti vezetők nem tudtak a csalásról.

A pályázati kérelmeket végül elutasították, mert nem feleltek meg a feltételeknek. A vádlottak közül csak egy tesz vallomást, Mengyi Rolnad csak kérdésekre hajlandó válaszolni. A bíró így a korábban tett vallomásokat olvassa fel a többiek esetében, egyesével. Ezt nem lehet élőben közvetíteni.

Fazekas István

Mengyi Rolandot 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, ha bűnösnek találják.

Hirdetés