A jászberényi kórház folyamatosan eleget tesz feladatának: minden osztálya és szakrendelője működik, a betegeket fogadja és ellátja – szögezte le a kórház megbízott főigazgatója vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Korábban Sinkó-Káli Róbert a szoljon.hu portálnak adott nyilatkozata nyomán több sajtóorgánum azt írta: az orvoshiány miatt több kórházi osztály is részlegesen bezár a nyárra.
A cikket mi is szemléztük, ebben a megbízott főigazgatót idézve a következő mondatok szerepelnek:
"A vidéki kórházakban az orvos-, a nővér- és az asszisztens létszám is kritikus állapotban van. Annak érdekében, hogy a munkatársaink kivehessék nyári szabadságukat, részlegesen szüneteltetni kell egy-egy osztály működését, és így létszámot tudunk megspórolni, a beosztás bruttó keretét tudjuk csökkenteni."
Sinkó-Káli Róbert mostani közleménye szerint azonban a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház adományozó ünnepségén elmondott szavait "kiforgatták", és "rémhírt generáltak". Megjegyezte: az egészségügyi ellátás "rémhírekkel, valótlan állításokkal történő megzavarása elítélendő, nem a jobbítás irányába mutató, a betegek bizalmának megingatása egyben félelemkeltő".
A megbízott főigazgató most azt is fontosnak tartotta jelezni, hogy az intézményben 2015 végén több mint egymilliárd forintos beruházás valósult meg, és azóta is több mint 200 millió forint értékben elnyert, gép-műszerbeszerzést érintő pályázati támogatások közbeszerzési eljárásai vannak folyamatban.