Itthon Mizsur András 2017. június. 23. 18:30

Patyomkin: A Jahn Ferenc Kórházba küldtek két jól fényképezhető festőt

Ha az államtitkár a sajtónak azt mondta, hogy csak felújítják a bezárt kórházi osztályt, akkor lesz hozzá szakmunkás is. A Jahn Ferenc 3-as számú belgyógyászatán két festőt is lefényképeztek, akik a plafont mázolják – a padló előzetes letakarása nélkül.

Munkások jelentek meg a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház lezárt 3-as számú belgyógyászati osztályán, számolt be nekünk több forrásunk. Hogy pontosan milyen felújítás zajlik, azt nem tudták megállapítani. A szemtanúk szerint azonban nem tűnnek igazán komolynak a munkálatok: bár az ágyak látványosan ki vannak pakolva a folyosóra, mindössze 1-2 munkást láttak jönni-menni. Volt olyan nővér, aki nem is tudott arról, hogy bármi is történik az elhagyatott osztályon.

Nyaralnak a betegek

Ez azért érdekes, mert amikor kedden a Hír Tv beszámolt az osztály bezárásáról, akkor még szó sem volt felújításokról. (A csatorna riportjában is csak a bezárásra utaló kiírás látszik.) Ezzel szemben másnap a kórház (illetve Németh Szilárd saját Facebook-oldalán) közleményében azt állította, hogy szó sincs tömeges felmondásokról, csupán a tervezett karbantartások és felújítások miatt szünetel egyes kórtermek használata.

Ónodi-Szűcs Zoltán még rá is kontrázott, azt állítva, hogy csak a szokásos nyári festés zajlik a kórházban. A felújítás időzítését pedig azzal indokolta, hogy nyáron csökken a betegforgalom, hiszen

"a betegek egy része nyaralni van".

Két szakival álltak neki a felújításnak

Forrásaink szerint a "felújítás" feliratú tábla csak a Hír Tv riportja után került ki az osztály bejáratára, és a botrány kirobbanása után napokig senkit sem láttak az osztályon: se beteget, se munkásokat.

Az RTL Híradó stábja is ugyanezt tapasztalta, amikor szerdán ott jártak: a rejtett kamerával készült videóban jól látszik, hogy teljesen üres az osztály. A riportban ugyanakkor több dolgozó is megerősítette, hogy zárva van az osztály, és ennek nem a felújítás az oka, hanem a munkaerőhiány. (Érdemes megnézni az ATV beszámolóját is,)

Mindeközben a Jahn Ferenc Kórház feltett néhány képet saját honlapjára az Ónodi-Szűcs által emlegetett felújításról. A kórház tájékoztatása szerint ezeket csütörtökön töltötték fel.

delpestikorhaz.hu

Ugyan nem vagyunk jártasak a kórházfelújítás metodikájában, de laikusként azért szemet szúrt, hogy az összes képen ugyanaz a két festékfoltos munkásruhába öltözött férfi téblábol és festeget a kórtermekben, illetve a folyosón. Az is furcsának hat, hogy bár a képek tanúsága szerint több helyen festették a plafont, sehol sincs letakarva a padló vagy a bútor, ágy.

delpestikorhaz.hu
delpestikorhaz.hu

Inkább a svéd húsgolyó, mint a magyar egészségügy

Kis túlzással minden héten röppenek fel hírek az egészségügyet sújtó munkaerőhiányról, ennek az esetnek viszont az adta a különös pikantériáját, hogy a felmondott dolgozók közül többen a közelben nyílt új IKEA-ba mentek át, mert ott jobb fizetést kaptak. A kórház működését ismerő forrásaink szerint nem újdonság a dolog; az elmúlt 1-2 évben vált igazán kritikussá a munkaerőhiány az osztályon, sokan mondtak fel vagy kérték áthelyezésüket egy másik osztályra. Túlterheltség, ki nem fizetett túlórák – legtöbbször ez állt a távozás mögött.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint az ápolók, szakápolók bére bruttó 197 ezer forintra jön ki. Ezzel szemben a svéd bútoráruháznál egy 7 órában dolgozó nem vezető beosztású munkavállaló alapbére bruttó 178 ezer forint, ehhez jönnek még a kiegészítő juttatások (pl. szombati és vasárnapi bérpótlék, étkezési hozzájárulás stb.).

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.