Itthon hvg.hu 2017. június. 22. 07:26

Elítélték Orbán egykori vendéglátóját

82 milliós hűtlen kezelés miatt első fokon négy év letöltendő börtönbüntetést kapott Bocskai Péter, a NyírVV Nonprofit Kft. vezetője, akinél annak idején a miniszterelnök családlátogatást is tett.

Hűtlen kezelés, gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználásában mondta ki bűnösnek a Nyíregyházi Járásbíróság első fokon a nyíregyházi városüzemeltető kft. ügyvezetőjét, Bocskai Pétert. Az ítélet szerint az ügyvezető egyes vállalkozásoknak a korábban alkalmazottnál magasabb óradíjat fizetett az útfelújítási munkák után, olykor olyan intézkedéseket hozott, ami egyes üzleti partnereket indokolatlan előnybe hozott, az önkormányzati cég vagyonát viszont indokolatlanul csökkentették. A bíróság megállapította azt is, 2012-ben el nem végzett munkáért is fizetett a harmadrendű vádlottnak, egy egyéni vállalkozónak, illetve az ő cégének. Az el nem végzett munkáról a másodrendű vádlott – aki szintén az önkormányzati cég egyik vezetője – valótlan tartalmú teljesítményigazolást állított ki.

A városüzemeltető kft.-nek ezzel 82 milliós vagyoni hátrányt okoztak. Bocskait a bíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 5 évre eltiltotta attól is, hogy gazdasági társaságokban vezető tisztségviselő pozícióját töltse be. D. P. másodrendű és N. J. harmadrendű vádlottakat egyenként 3-3 év börtönre és 3-3 év közügyektől eltiltásra ítélte az elsőfokú bíróság, továbbá a Nev-Út Kft.-t, mint önálló jogi személyt 15 millió forint pénzbírsággal sújtotta.

A Magyar Nemzet ugyanakkor emlékeztetett, annak idején a bíróság korábban meghallgatta a tulajdonosi jogokat gyakorló fideszes polgármestert, Kovács Ferencet is, aki azt mondta, az önkormányzat nevében nem jelent be kárigényt.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik felmentésért, a Nev-Út Kft. képviselője a szankció mellőzéséért fellebbezett.

A nyíregyházi önkormányzat szóvivőjének közleménye szerint az ügyvezető az ítélet kihirdetését követően azonnal benyújtotta lemondását, melyet a város polgármestere elfogadott. A közlemény kitér arra is, hogy "mivel az ítélet nem jogerős, az érintetteket az ártatlanság vélelme továbbra is megilleti". Az új ügyvezető kinevezéséről a város polgármestere gondoskodik.

Itt van Orbán családlátogatása


Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.