Itthon Windisch Judit 2017. június. 19. 11:55

Amit Czeglédyről tudni lehet: az MSZP-nek fontos, a Fidesznek hasznos

Windisch Judit
Szerzőnk Windisch Judit

Nem akárki került előzetes letartóztatásba: Czeglédy Csaba az MSZP egyik fontos politikusa. Ügyvédként védi a párt vezetőit peres ügyeikben, kiharcolja a szocialistáknak muníciót biztosító papírok nyilvánosságát, és a 2018-as kampányt is ő vezeti Vas megyében. Viszont senki sem mondhatja, hogy a mostani meggyanúsítása előzmény nélküli. Czeglédynek már volt vesztes büntetőpere. Míg a kormánypártok Simon Gábort csinálnának belőle, a szocialistáknál sokan mártírnak látják.

Czeglédy Csaba? Hol hallottam a nevet?

Ahhoz képest, hogy "csak" egy önkormányzati képviselő, az országos politikában is helyet követelt magának Czeglédy Csaba. És ismertsége most minden bizonnyal tovább nő, az MSZP politikusát nemrég helyeztek előzetes letartóztatásba 8 társával együtt, költségvetési csalás gyanúja miatt. Ezt a kormánypárt és sajtója igyekszik maximálisan felhasználni az ellenzék ellen, és Czeglédyt leegyszerűsítve Gyurcsány és Botka „közös (!)” ügyvédjeként emlegetik (a felkiáltójelet Ómolnár Miklós bulvárlapjától kölcsönöztük).

Czeglédy Csaba jelenleg a szombathelyi közgyűlés Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt képviselője és a frakció vezetője, a szombathelyi MSZP elnöke. A politikus 1998 óta, „kis kihagyással” tagja a képviselőtestületnek, a város alpolgármestere is volt, ő vádolta meg egy felvétel alapján fideszes képviselőtársát 2013 szeptemberében, hogy drogozik. A rendőrség nyomozott, majd háromnegyed év múlva az eljárást felfüggesztette arra hivatkozva, hogy a felvételen szereplő személy nem beazonosítható.

Czeglédy Csaba felszólal a szombathelyi városi közgyűlés ülésén
MTI / Kászoni László

Mi volt az a "kis kihagyás"?

Czeglédy távolléte nem volt véletlen: a politikus ellen – a Rébusz Iskolaszövetkezet volt elnökeként – az ügyészség 2001-ben emelt vádat adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. A vád szerint Czeglédy egyedüli aláírásra jogosultként 8,3 millió forintnyi fiktív számlát fogadott be. A megyei APEH munkatársai 1999-ben bukkantak szabálytalanságra az iskolaszövetkezetnél, utána indult a nyomozás. 37 számlát kifogásoltak, ezeket „piackutatásról” állították ki, miközben nem volt mögöttük valós tevékenység, a számlákat más cég állította ki, az áfa-tartalmat rendre visszaigényelte a Rébusz.

Czeglédy annak idején azt mondta, nem érzi magát felelősnek, legfeljebb azzal vádolható, hogy nem kellő körültekintéssel járt el, a piackutatók szolgáltatásait igénybe vették.

A bíróság nem az ő érvelését fogadta el, első fokon 2002. április 17-én 8 hónap börtönbüntetésre ítélte adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt. Az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztette. Másodfokon a Veszprém Megyei Bíróság ítélte el – ha Németh Szilárd rezsibiztos jól emlékszik, akkor 1,4 évre, szintén felfüggesztve. Az ítélet részleteinek nem találni nyomát, így csak a Fidesz alelnökének állítását találtuk ezzel kapcsolatban. 2006 nyarára viszont már büntetlen előéletűnek számított.

És ezek után ívelt fel a politikai pályája?

2006 őszén újra elindult a helyi képviselő-választáson, és megint bejutott a közgyűlésbe, egyéni jelöltként, ráadásul nagyobb arányban nyert fideszes ellenfelével szemben, mint 1998-ban. Akkor lett alpolgármester is. Az MSZP-ből nem lépett ki soha, csak felfüggesztette tagságát, míg az előző eljárás zajlott – mondta Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke. Arra a kérdésre, hogy miért szavaztak neki a jogerős ítélet után bizalmat, Nemény azt mondta, Czeglédy rengeteget dolgozott akkor is, mikor nem volt tisztsége, a szervezet pedig úgy gondolta, megérdemli, hogy egyéniben bizonyítson.

„Ha a választók elfogadják, annál nincs jobb bizonyíték. Az esélyt megérdemelte, és élt vele. 2010-ben és 2014-ben is.”

Nemény szerint Czeglédy azért tudott nyerni, mert nagyon sok munkát tesz a körzetébe, mindenki ismeri. 2004-ben egy fiktívtag-beléptetési botrány is megrázta a helyi MSZP-t, itt Czeglédy a jó oldalon állt, ahogy Nemény fogalmaz, „a legharcosabb ellenálló volt”.

Tényleg ügyvédként segíti Gyurcsányt?

MTI / Kálmándy Ferenc

Czeglédy Csaba a politikusi pálya mellett ügyvédként is dolgozik, ebben a minőségében nem csak az MSZP, de Gyurcsány Ferenc ügyeit is viszi. Az MSZP-nek keretszerződése volt az ügyvédi irodájával, Botka László miniszterlenök-jelölt most ennek felfüggesztését kérte az MSZP vezetésétől, egyúttal etikai vizsgálatot kezdeményezett Czeglédy ügyében.

A szegedi polgármester korábban maga is ügyfele volt a jogásznak. Czeglédy vitte ugyanis Botka László 12 sajtóperét. Nyakó István szóvivő elmondása szerint sikerrel végezte ezeket a megbízásokat. Személyiségi jogi perekben képvisel több szocialistát, de a Nemzeti Választási Bizottságos ügyekben is ő jár el. A kopaszbalhé és az MVM–CÖF-támogatás miatt is van megbízása. Gyurcsány Ferenc DK elnököt is jellemzően személyiségi jogi, sajtóhelyreigazítási, illetve az azokból fakadó további polgári ügyekben képviselte Czeglédy az elmúlt 5 évben.

„Számos eljárást nyert azok ellen, akik szerint Gyurcsány plagizálta a szakdolgozatát, illetve akik azt állították, 2006-ban kilövette a tüntetők szemét, vagy illuminált állapota miatt bicsaklott ki a bokája tavaly nyáron” – közölte a párt sajtósa. Emlékeztetett,

Czeglédy harcolta ki a trafikakták nyilvánosságát, és elérte azt is, hogy a bíróság mondja ki a taóról, hogy közpénz.

Az MSZP-t nem zavarja, hogy Czeglédy Gyurcsánynak is dolgozik, attól senki sem kérdőjelezi meg, hogy szocialista, a DK pedig azért választotta őt, mert az ügyek jelentős része politikai is, ezért olyat kerestek, aki abban a világban is otthon van. Arra, hogy a 2002-es bírósági döntés után miért szavaztak neki bizalmat, a DK-tól azt a választ kaptuk: „az említett ítéletnek jogi következményei nem voltak. A politikai következményeiről pedig a választópolgárok voltak hivatottak dönteni, akik az ítélet óta már többször újra megválasztottak egyéni képviselőnek”.

Mivel gyanúsítják most Czeglédyt?

A Szegedi Járásbíróság Czeglédyt és meg nem nevezett 8 társát egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte. Bűnszervezetként vannak számon tartva, adócsalással gyanúsítják őket. A többi gyanúsított személyazonosságáról tehát nem tudni. Az ügyészségen és a bíróságon is kérdeztük, van-e köztük másik politikus is, de egyelőre nem kaptunk választ.

A bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói leplezték le, az érintett cégek és személyek vagyonát zárolták, az akció során több városban is felléptek. Kezdetben csak sajtóhírek szóltak arról, hogy Czeglédy is érintett az ügyben, a hatóságok részéről ezt végül a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője mondta ki. Szanka Ferenc arról beszélt: a gyanú szerint Czeglédy Csaba – a többi között számos magyarországi mulitnacionális cégnek diákmunkásokat közvetítő – szombathelyi székhelyű gazdasági társaság vezetője, társaival együtt egy többszintes céghálót működtetett, hogy elkerüljék az adófizetést.

A bűnszervezet alsó szinten lévő, strómanok által vezetett Csongrád, Fejér és Vas megyében bejegyzett iskolaszövetkezetek a gyanú szerint nem végeztek érdemi tevékenységet, csak azért hozták ezeket létre, hogy a tevékenységet ténylegesen szervező, Czeglédy Csaba által vezetett cégnek ne kelljen adót és járulékot fizetni a diákmunka után. A bűnszervezet 2013 és 2016 januárja közötti működése alatt 1,7 milliárd áfát és 1,6 milliárd forint szja-t nem fizetett be.

MTI / Bugány János

Hiába kérdeztük Nemény Andrást és más helyi politikusokat, ők állítják: nem látnak rá Czeglédy cégügyeire, de bíznak ártatlanságában. A politikus ügyvédje nem akart nyilatkozni a hvg.hu-nak. Ipkovich György volt szocialista polgármester egy sajtótájékoztatón azt mondta, az ügyben, ami miatt Czeglédyt elvitték, három éve folyik a közigazgatási eljárás, de elmondása szerint eddig egy elmarasztaló határozat sem született. Czeglédy „kiemelése” érzékenyen érinti az MSZP-t: ő volt a megyei kampányfőnök is.

Czeglédy csak celeb, vagy központi szereplő?

A büntetőeljárás pontos részleteit nem ismerjük egyelőre, de a céginformáció segíthet eligazodni. Az ügyben emlegetett, főtevékenység szerint munkaközvetítést végző Human Operator Kft.-ben az Opten céginformációs adatbázis szerint Czeglédy Csaba igazgatósági tag és a legnagyobb arányú részvényes a maga 28 százalékával. A cég honlapja szerint ráadásul Czeglédy az igazgatóság elnöke is, ami miatt több helyen felvetették, Czeglédy törvénytelenül látja el ügyvédi tevékenységét, hiszen a kettő kizárja egymást. Czeglédy ugyanakkor korábban azt állította, 2010. december 31-e óta ügyvédi tevékenységet folytat, operatív módon nem vesz részt az említett cég életében.

A Human Operator honlapján két cím van megadva, egy szombathelyi és egy budapesti is, mégpedig a Széll Kálmán tér 8. alatt. Az Opten szerint ez hivatalosan az egyik fióktelepe is a cégnek. Ugyanezen a házszámon más diákmunkával foglalkozó cég is elérhető.

Miért ilyen nehéz megmondani, miért felel Czeglédy?

Érdekes mellékszálnak tűnik, hogy Rébusz 2 néven bő tíz éve alakult egy új iskolaszövetkezet. Czeglédy korábban tagadta, hogy ennek köze lenne az ő korábbi Rébusz nevű szervezetéhez. Annyit ismert el a vaol.hu-nak, hogy a Rébusz 2-nek a Humán Operator Kft. az egyik legjelentősebb megbízója, de több száz más vállalattal is kapcsolatban áll. „A Rébusz 2.0 Iskolaszövetkezetben sem tulajdonjogom, sem posztom nincs” – mondta még 2007-ben, mikor tetemes köztartozás miatt újból előkerült a Rébusz szövetkezet. Az Optenben 100 milliót meghaladó adótartozás szerepelt.

A Rébuszt, és a vele valamilyen módon kapcsolatba hozható iskolaszövetkezetek útját bonyolult követni, az elmúlt években ugyanis ezek átalakultak, megszűntek vagy épp felszámolás alatt vannak. A rebusz.hu honlap értelemszerűen már nem működik, de egy archiválóprogrammal megnéztük, egy 2012-es állapot szerint a honlapon az irodáik között szerepelt a Szombathely, Kossuth Lajos utca 8-as szám is, amely házszám alatt Czeglédy cégének székhelye is van.

A rebusz.hu-t 2012 decemberében irányították át az ilovediakmunka.hu honlapra, mindkettő domain tulajdonosa ugyanaz a cég, de ott Czeglédyvel kimutatható cégkapcsolatot nem találtunk. Az nem látszik, hogy az ilovediakmunka.hu mögött melyik szövetkezet áll – most nem vették fel a telefont, korábban pedig a HVG munkatársának az egyik ügyintéző azt mondta, „végül is ez a Rébusz” –, ám ennek is a Széll Kálmán tér 8. alatt van az irodája, ugyanott, ahol a Czeglédy-féle Humán Operátoré. A telefonszám eltér, azonban a faxszám megegyezik.
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.