A Szegedi Közlekedési Társaság szakértője szerint akkor lesz tramtrain Szeged és Hódmezővásárhely között, ha a kormány beletol még húszmilliárd forintot a beruházásba egy fontos korszerűsítéshez.
A Szeged és Hódmezővásárhely közötti vasútvonal húszmilliárd forintos felújításán áll vagy bukik a tramtrain – erről beszélt szegedi előadásában az SZKT tramtrainszakértője a Délmagyarország szerint.
Németh Zoltán Ádám szerint a beruházás teljes költsége összesen 60 milliárd forint, de ebből hiányzik most a meglévő vágányok felújításának költsége, amit ha biztosít a kormány, lesz tramtrain, ha nem, akkor nem járnak majd villamosok Szeged és Hódmezővásárhely belvárosa között.
A 135-ös vasútvonalhoz legalább ötven éve nem nyúltak hozzá. Felújítása nélkül csak döcögnének az új szerelvények, százzal biztosan nem tudnának repeszteni a két város között, így az utasok sem érnek be hamarabb célba, például a munkahelyükre.
Ha uniós pénzt használnak fel a megvalósításhoz, az EU nagyon komolyan ellenőrzi, hogy a befektetett támogatást megtérül vagy sem. Ha a két város közötti utazási időt nem tudják érdemben csökkenteni, akkor megtérülés sincs. A tervezők számára már régebben kiderült, hogy tisztán uniós pénzből nem lehet megcsinálni a tramtraint. Ugyanakkor Magyarországon Szeged és Hódmezővásárhely között az egyik legerősebb az utasforgalom, így a tramtrain indokolt beruházás – mondta a szakértő.
Orbán Viktor legutóbbi hódmezővásárhelyi látogatásán vetette fel, hogy a tramtraint tolják ki egészen Szabadkáig. Egyes vélemények szerint ez nem jelentett mást, mint a projekt végtelenbe tolását és egyben bukását is, mivel a Szabadkáig tartó szakasz nem annyira reális, mint a Szeged és Vásárhely közötti.
Németh Zoltán Ádám szintén úgy véli, hogy a Szabadkáig közlekedő tramtrain már egészen más szint. A Szeged és Hódmezővásárhely közé tervezett villamosvasúton tíz éve dolgoznak, megvannak az engedélyek, és beszerezték a járműveket – igaz, csak egy ajánlattevő volt, és a Stadlernek ráadásul vastagon fogott a ceruzája.
A tramtrain költségeinek elszaladása miatt korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, volt hódmezővásárhelyi polgármester vitába bonyolódott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. Sokan azért is várták a miniszterelnök hódmezővásárhelyi látogatását, mert biztosra vették, hogy ott a tramtrain ügye is szóba kerül.