Kevesebb mint egy év múlva országgyűlési választásokat tartunk. Bár ez ma köznevetség tárgya, de mégis: a választások alapvetően arról szólnak, hogy ki-ki élethelyzete/tapasztalatai/benyomásai alapján megítéli, hogy az éppen kormányzó erők a rájuk bízott hatalommal az igazságosság szempontjának megfelelően éltek-e vagy sem, azaz a rájuk bízott fölhatalmazással a saját (vélt) érdekeiket, vagy a(z általuk vélt) közjót, országunk igazságosabbá tételét szolgálták-e. Ha úgy találja a választópolgár, hogy nem, akkor azt vizsgálja meg, hogy kiről feltételezhető a leginkább, hogy amennyiben hatalomra kerül, úgy a kormányzásával az igazságosság erősödni fog az országban: az ellátórendszerekben (egészségügy, oktatás), a közteherviselésben, az újraelosztásban, és így tovább. Bár ma a politikai közbeszéd elsődleges témája az elképesztő méreteket öltő fideszes korrupció, végső soron ez is az igazságosság kérdéséről szól: lopni bűn, ráadásul az ellopott pénz miatt nincs igazság a közszféra (pedagógusok, egészségügyi dolgozók, etc.) alkalmazottainak bérezésében, emiatt nem lehet ma a jóléti állam megteremtésén munkálkodni, és így tovább. Bár nem minden választópolgár értékeli ugyanazt igazságtalanságnak, de végső soron minden választópolgár az igazságosság kérdéséről dönt a választásokon: akkor is, ha távol marad a szavazásoktól, akkor is, ha érvénytelenül szavaz, és akkor is, ha behúzza valaki mellé az ikszet.

Egy választási rendszernek azt a legfőbb célt kell szolgálnia, hogy a választópolgárok mindegyike egyenlő esélyekkel formálhasson véleményt az igazságosság kérdéséről: hogy már a választásokat megelőzően lehetősége legyen tájékozódni, kérdezni, véleményt nyilvánítani és állást foglalni, és legvégül dönteni arról, részt vesz-e a választásokon (dönteni arról, hogy van-e a politikai képviseletére alkalmas párt az országban?) és ha igen, kit támogat. Mindezek miatt nyilvánvaló, hogy a magyar választási rendszer egésze szélsőségesen igazságtalan: nem kizárólag a választójogi törvény, illetve a választási eljárásról szóló törvény szélsőségesen igazságtalan, hanem a rendszer egésze az. Képmutató és igazságtalan a pártok és kampánytevékenységeik finanszírozása, amely az érvényesülés érdekében explicite csalásra vagy versenyhátrány elszenvedésére kényszeríti az ellenzéki pártokat, botrányos a választási bizottságok összeállításának rendje, szélsőségesen egyoldalú és torzító hatású a közmédiumok szerepvállalása a polgárok tájékoztatásában, szélsőségesen igazságtalan a hozzáférés a plakát- és reklámhelyekhez, és ugyanígy kriminális az állami cégek illegális pártfinanszírozási tevékenysége, vagy éppen az állami/kormányzati erőforrások pártszolgálatba állítása; a sort még hosszan folytathatnánk. Mindezek a részkérdések határozzák meg azt, hogy a választási rendszerünk egészében egyenlő és igazságos versenyfeltételeket biztosít-e a képviseletünkre aspiráló politikai pártoknak a hatalom megszerzéséért folytatandó küzdelemhez – vagyis hogy alkalmas-e arra, hogy a közös ügyeinkről valóban közösen döntsünk, vagy sem.

Mindezek alapján nyugodtan levonhatjuk a következtetést: Magyarországon nem adottak a feltételek a demokratikus és igazságos választások lefolytatásához. Ma a Fidesz által szinte minden területen mérgezett és torzított országban élünk, és ennek megfelelően torz és fideszes a választási rendszerünk is: ez a legfontosabb ismérve, minden más szempont (hogy arányos-e vagy többségi) nem lényegtelenség, de másodlagos. Míg a 2011 előtti rendszer is aránytalan volt, azt övezte egy konszenzus a megalkotói részéről: a 2011 végén megszületett törvényt a törvényelőkészítő bizottság munkáját teljesen figyelmen kívül hagyva, kizárólag a Fidesz szövegezte meg, és kizárólag a Fidesz fogadta el. Még a választási reform-felvetésemet kritizálók között sem volt senki, aki a mostani rendszer méltányolandó vonásait állította volna szembe a reformtörekvésekkel: a kritikák többsége arról szólt, hogy a választási rendszerünk (elsősorban a választójogi és az eljárásrendi törvény) nem a Fideszt, hanem a legerősebb politikai szereplőt támogatja. Csakhogy épp ez a lényeg: a Fidesznek nincs szüksége arra, hogy ennél nyíltabban alakítsa a saját kívánalmainak megfelelően a törvényeket, mert a mostani szabályozás, kiegészülve a fentebb felsorolt további manipulatív, korrupt és igazságtalan tényezőkkel, önmagában biztosítja a mindenkori túlhatalmát, vagyis a társadalmi támogatottságát messze meghaladó parlamenti mandátumtöbbségét. 2014-ben konkrétan a szavazatok 45,05%-ával a parlamenti helyek 66,83%-át szerezte a Fidesz. Éppen ezért kell a rendszer egészének megváltoztatását célul kitűznünk: nem kizárólag a határon túlról szavazók esélyeit kell kiegyenlíteni, vagy más részkérdésekben igazságosabbá tennünk a rendszert, hanem átfogóan kell az igazságosság kívánalma szerint egy új választási rendszert alkotnunk.

A hvg.hu-n megjelent, a választási rendszer megváltoztatásával kapcsolatos kritikákban két fő elem visszatért több szerzőnél is (bár hasznos lenne a kritikák mindegyikével részletekbe menően foglalkozni – és erre a mozgalmunk lehetőséget is fog biztosítani a későbbiekben –, ehelyütt most csak ezt a két kritikát van lehetőség megválaszolni). Az első úgy szól: a választási rendszer olyan, amilyen, de a megváltoztatása várhat még, a legfontosabb ellenzéki projekt ugyanis jelenleg nem lehet más, mint a rendszer aránytalanságát a Fidesszel szembe fordítani, és így megnyerni a választásokat, majd az új parlamentben megoldani a választási rendszer kérdését (is). Logikusnak tetsző felvetés. Csakhogy: ma nincs olyan politikai aktor (sem szervezeti, sem vezetői értelemben) amely integratív erőként képes volna egy ilyen ellenpólust képezni a Fidesszel szemben – és ehhez minden (!) ellenzéki politikai pártot, de legalábbis a politikai pártok nagyon széles körét maga mellé/mögé állítani. Jelenleg nem látszik olyan pártszövetség, koordinált jelöltállítási elgondolás, vagy bármilyen más választási együttműködés, amely a választási rendszer aránytalanságait a maga javára átfordítani képes lehetne – amely a Fidesz fegyverét szembefordíthatná a Fidesszel. Tegyük gyorsan hozzá: szerencsére! Ugyanis egy alapvetően igazságtalan rendszer ellen nem úgy kell küzdenünk, hogy kiügyeskedjük, hogy az igazságtalan mechanizmusok végül mégiscsak nekünk kedvezzenek, hanem úgy, hogy ezt a rendszert felszámoljuk. Békét ennek a társadalomnak nem az fog teremteni, ha végre Orbán ellenzéke lesz az igazságtalanság kedvezményezettje, hanem ha végre közösen megalkotott, demokratikus és igazságos versenyfeltételek mellett dőlnek el a parlamenti erőviszonyok. A választási rendszer megváltoztatásának nem Orbán Viktor megdöntését kell szolgálnia: annak csak következménye lehet az orbáni túlhatalom és így a NER megszűnése. Épp az lenne a lényeg, hogy 7 évnyi NER-ben történő gondolkozás után végre függetlenítsük Orbántól a gondolkodásunkat a közös jelenünkről, és alkossunk olyan kereteket, amelyek végre nem a Fidesszel szemben, hanem egy közös ország érdekében fűznék érdekegységbe és mozgatnák meg az állampolgárok legszélesebb köreit.

A másik kritika a változtatás mikéntjére vonatkozik, miszerint: egy arányos választási rendszer nem garantálja a Fidesz visszaszorulását, sőt tovább fogja aprózni a politikai palettát a parlamentben, és egyedül arra lesz alkalmas, hogy a Fideszt és a Jobbikot koalícióra kényszerítse. Gyorsan tisztázni szeretném: bár én egy tisztán arányos választási rendszert tartanék a legjobb megoldásnak, de ez nem a mozgalom álláspontja. A mozgalom azért küzd, hogy konszenzussal, a politikai pártok és politizáló szervezetek legszélesebb körének bevonásával jöjjön létre egy olyan új választási rendszer, ami az érintettek megítélése szerint megfelel az igazságosság kívánalmának. Ugyanis ez a legfontosabb kívánalom: hogy legyen akár tisztán arányos, akár többségi a rendszerünk, övezze konszenzus! A közös ország ugyanis nem Fidesz-mentes országot jelent, hanem olyan országot, ahol a jogrendszer nem a Fidesz túlhatalmát, hanem épp ellenkezőleg, a Fidesznek a többi politikai szereplővel egyenlő versenyfeltételekbe kényszerítését szolgálja. A Fidesznek ugyanis lesz szerepe a NER utáni világban is: ha nem is ilyen elnevezéssel, ha nem is azokkal a főszereplőkkel, akiket most látunk, de ne legyenek illúzióink, a NER szereplői köztünk maradnak. Néhányuk idejének jelentős részét – remélhetőleg – le fogja kötni a vádlottak padján való ücsörgés a független ügyészség által kezdeményezett büntetőeljárások nyomán kitűzött tárgyalásokon: de jelentős részük továbbra is politizálni fog helyi vagy országos szinten, és ehhez minden joga meglesz. Egy dologhoz nem lesz joga: bárki mással szemben illetéktelen előnyre szert tenni a politikai hatalomért vívott küzdelemben – és ezért építünk mozgalmat, ezért szervezzük érdekegységbe polgártársak ezreit.

Hogyan épül fel egy ilyen mozgalom és hogyan fog győzedelmeskedni? Jelenleg már több mint 1500-an (!) jelezték részvételi szándékukat aktivistaként a mozgalomban (és továbbra is várunk minden tenni kész polgártársat a kozosorszagmozgalom@gmail.com email címen). A következő hetekben, hónapokban, folyamatosan zajlanak azok a találkozók, táborok és képzések, amelyek keretében az aktivisták kidolgozzák a választási reform kampányának részleteit. A kampány menetrendjét, annak részleteit június 4-én fogjuk ismertetni. A dátum megválasztása nem véletlen: ez az emléknapja az 1920-as trianoni békediktátumnak, és egyben 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. A Fidesz által kezdeményezett nemzeti emléknap tökéletesen leplezi le a Fidesz alkalmatlanságát arra, hogy a társadalom egésze számára kínáljon politikai víziót és programot: a legneuralgikusabb történelmi eseményünkkel 7 év alatt sem tudott érdemben kezdeni semmit, kizárólag a hatalomtechnikai helyezkedéséhez használta. Éppen ezért ezzel a szimbolikusan is jelentős eseménnyel kezdjük el a fideszes ország közössé alakítását: egy erre az alkalomra készített, történészek és más társadalomtudósok széles köreit megszólaltató filmmel és vitafórummal készülünk, amelyre a lehető legszélesebb körből hívunk el magyarországi és határon túli szervezeteket (politikai pártokat, civil szervezeteket, és így tovább), hogy lehetővé tegyük a közös traumánk közös feldolgozását. A rendezvény végén fogjuk meghirdetni a mozgalom menetrendjét, és egyben megszólítani a politikai pártokat és politizáló szervezeteket annak érdekében, hogy együttesen belevágjunk abba a munkába, amely ezt az országot végre közössé teheti.

A Közös Ország Mozgalom a 2018-as választásokra nem fog párttá válni. Én magam sem fogok sem parlamenti, sem helyhatósági mandátumért indulni. A vállalásunk annyi, hogy sikerre visszük a mozgalmat a polgártársak széles együttműködésével, hogy a választási rendszerünket az igazságosság kívánalmainak megfelelően rendezzük be, és ezzel elindítsuk Magyarország felszabadítását a fideszes önkényuralom alól. Így 2017 őszén az ország és a Fidesz számára is ugyanaz lesz a kérdés: megmaradunk fideszes országnak, vagy közös országgá válunk végre? Egyet ígérhetünk: az erőszakmentesség kívánalmának mindvégig megfelelve, de elmegyünk a végsőkig.