A szerdai fővárosi közgyűlés fideszes többsége megszavazta, hogy a Római-parton, közvetlenül a folyó mentén, és ne az egy utcával beljebb fekvő Nánási- Királyok útja menti nyomvonalon épüljön meg a mobilgát. Utóbbi megoldást a tiltakozó civilek javasolták.
A meghozott döntés a tervezők becslése szerint is legalább 600-900 fa kivágását jelentené a sokak által kedvelt parton, arra pedig még nincsenek kész tervek sem, hogyan fog kinézni a terület a mobilgát megépítése után. Csak Csárdi Antal LMP-s, és Karácsony Gergely PM-es politikus szavazott ellene, az MSZP, DK és Jobbik képviselői mind tartózkodtak, vagy nem szavaztak.
A döntés elfogadását a teremben heves tiltakozás követte, jelen voltak a Greenpeace és a Fák a Rómain aktivistái, akik transzparensekkel és bekiabálásokkal tiltakoztak a közvetlenül a parton épített gát ellen. A Római-part ügye miatt akkora számban voltak jelen civil vendégek, hogy már az ülés megkezdése előtt megtelt a terem, ezért sok embert be sem engedtek.
A tervezet elfogadása előtt Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, bármit is állítanak, a gát elkészülte után nem lesz építési területté alakítva a Római-part. A tervezett védmű igenis állékony lesz, a területet pedig fejleszteni kívánják.
Tokody Marcell Jobbikos és Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselő egyaránt hangsúlyozta, hogy még nem lehet felelősségteljesen dönteni egy fontos árvízvédelmi kérdésben, mivel 48 óra sem telt azóta hogy megkapták a gát tervezetét, és ennyi idő alatt erre nem lehetett felkészülni. Gy Németh Erzsébet szerint mivel a két nyomvonalat összehasonlító tanulmány szerint is mindkét nyomvonal megvalósítható, ez megkérdőjelezi a parti nyomvonal létjogosultságát.
A döntéshozás előtt kaptak 5-5 percet az egyet nem értő és támogató civilek is: előbbiek képviselője hangsúlyozta, hogy nem most kell dönteni a tanulmányról, mert még nincs elfogadott rendezési terv a gáthoz. Buzás Győző, a gátat támogató Római-partért Egyesület elnöke viszont értetlenségét fejezte ki azzal szemben, hogy miért akarják megtagadni tőlük az árvízvédelmet, miközben ők már generációk óta ott élnek a Nánási-Királyok útja és a part közötti területen, és még akkor építkeztek oda, amikor az lakó- és nem üdülőövezet volt. Buzás arra kérte a közgyűlést, hogy szavazzák meg a gátat.