Itthon hvg.hu 2017. április. 05. 16:30

Menekültnek tűnő emberek utaztak volna a BKV-hajón, megszívatták őket

Olvasói levelet kaptunk, mely szerint menekültnek, külföldinek tűnő utasokat szívatott meg a BKV-hajó személyzete. A BKV vizsgálódik.

Tanulságos eset történt a BKV metrópótló hajóján. Egyik olvasónk osztotta meg élményeit: két fejkendős és egy afrikai kinézetű emberrel szállt fel a Budapesten a Batthyány és Kossuth tér között járó metrópótló hajóra Pesten. Csak tőlük kértek bérletet, a többi utastól nem, de oké, szerencsére mindenkinél volt. Az odaút simán lement, majd olvasónk úgy döntött társaival, hogy nem száll le, hanem visszahajózik Pestre. Ekkor megszólalt egy géphang, hogy szálljanak le, mert a hajó kiáll a forgalomból.

"Gyanús volt, mert közben a mólónál úgy 30 fős társaság gyülekezett és nem hajtották el őket. Úgyhogy a biztonság kedvéért megkérdeztem, a hajó kapitánya pedig megerősítette, hogy kiállnak, egy óra múlva indulnak újra. Leszálltunk" – emlékszik vissza az olvasó. A várakozó tömeg pedig fel, nekik érdekes módon senki nem szólt, hogy ne szálljanak fel hiába. Majd láss csodát, a hajó a menetrend szerint, negyedóra múlva elindult a Kossuth tér irányába. Amikor a hajót elkötötték, olvasónk még odafutott, és megkérdezte, hogy és ezt így hogy, "mire alig elfojtott röhögéssel a képembe vágta, hogy így".

Olvasónk írt a BKV-nak, ott azt az egyenválaszt adták, hogy 30 napon belül reagálnak. Az Egyenlő Bánásmód hatóság pedig ismertette, hogyan kell hivatalos panaszt bejelenteni. Az érintettek még nem döntöttek, megteszik-e ezt.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.