A Magyar Időktől igazolt főmunkatársat a Figyelő
Az Indexnél folytatja a Figyelő egykori főmunkatársa, a nemrég Schmidt Mária kezébe került hetilaphoz pedig a Magyar Időktől érkezik új főmunkatárs.
Az Index gazdasági rovatánál dolgozik tovább áprilistól Brückner Gergely, a Figyelő volt főmunkatársa, akinek március 2-án volt az utolsó munkanapja a Schmidt Mária által felvásárolt hetilapnál.
Tíz évig dolgozott ott, januárban mondott fel a tulajdonosváltás után, egyebek mellett azért, mert nem értett egyet azzal, hogy háromfős szerkesztőbizottság kezébe adták a lap irányítását. Ennek tagja lett L. Simon László és a századvéges Lánczi Tamás is, utóbbit végül főszerkesztőnek nevezték ki – emlékeztet a 24.hu.
Nem volt hosszú pályafutása a Magyar Időknél a Magyar Hírlaptól érkező Pindroch Tamásnak, márciustól a Figyelőnek dolgozik ugyanis már. Ezt egyébként megerősítette a 24.hu-nak, és annyit mondott, hogy egyszemélyes döntést hozott az újabb váltásról.