Itthon Dercsényi Dávid 2017. február. 16. 16:22

Ügyészségi abszurd: futni hagynak egy kukkolót, hogy az MTVA kémkedője is megússza

A főügyészség inkább érvénytelenítene egy kukkoló elleni vádemelést, csak hogy igaza legyen az MTVA-s lehallgatások ügyében hozott, a vádemelést megszüntető döntésében. Kezdeményezte azt is, hogy a jogalkotó konkrétabban és szélesebb körben határozza meg a tiltott megfigyelés elkövetésének helyét.

Ahogy a dolgok állnak, a hvg.hu cikke olyan zűrt keltett, hogy csak az Országgyűlés tudna rendet vágni az ügyben. A Legfőbb Ügyészség legalábbis törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a jogalkotó tisztázza a titkos megfigyelés lehetséges helyszíneit. Ettől nyilván azt várja, hogy parlamenti jóváhagyást kapjon saját döntése, amelyet az MTVA-ban zajló lehallgatás kapcsán hozott.

Kérdésünkre a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) pár napja megírta: véleményük szerint a Fővárosi Főügyészség rosszul értelmezte azt a fogalmat, ami alapján megszüntette az eljárást az MTVA három vezetője sérelmére elkövetett lehallgatási ügyben. A vezetők irodáiban, tárgyalóiban hang- és filmfelvételre alkalmas, titkosan elhelyezett berendezésekre leltek, a rendőrség 10 hónapig nyomozott az ügyben, ám végül a főügyészség szerint nem történt tiltott adatszerzés, mert azt csak "más lakásában" lehet a törvény alapján megtenni, és mivel az MTVA nem más lakása, ergo nincs jogsértés sem.

A NAIH értelmezése szerint viszont sehol nem lehet ilyen tevékenységet végezni (hacsak nem bírói vagy minisztériumi engedéllyel a TEK vagy a nemzetbiztonsági szolgálat teszi), és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos a "más lakásban" jogi fogalom értelmezését is elvégezte, idézve két törvényt, melyekben pontosan definiálják a fogalmat („lakás: a nyilvános vagy a közönség részére nyitva álló helyen kívül minden egyéb helyiség vagy terület”). Ez alapján feketén-fehéren kiderült, hogy sehol, így munkahelyen sem folytatható megfigyelés.

A főügyészség nem tágít

A Főügyészség most megkereste a hvg.hu-t, és arról tájékoztatta munkatársunkat, hogy megvizsgálta a tiltott adatszerzésről szóló törvényt, és arra jutott, hogy abban szabályozatlanság van, ami miatt szerdán az Igazságügyi minisztériumhoz fordult, hogy az kezdeményezze a törvény korrekcióját.

Péterfalvi Attila szerint egyértelmű: minden nem nyilvános teret lakásként értelmez a jog
MTI / Koszticsák Szilárd

Az ügyészség fenntartja, hogy tiltott adatszerzést, azaz megfigyelést "csak olyan helyen lehet elkövetni, ami a magánlaksértés bűncselekmény kapcsán kialakult joggyakorlat szerint megfelel a más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely fogalmának". Szerintük a munkahelyi irodákban, egyéb helyiségekben történő tiltott megfigyelést nem lehet a törvény alapján szankcionálni – vagyis ezek szerint nem tartozna az igazságszolgáltatásra, ha az Egészséges erotika című film mintájára a női öltöző be lenne kamerázva.

Az ügyészség szerint ki kell bővíteni az elkövetés helyének meghatározását – úgy tűnik, nekik nem elégséges a NAIH által idézett két törvényi meghatározás. Amíg a parlament nem lép, a Fővárosi Főügyészség szerint bárkit jogkövetkezmény nélkül meg lehet figyelni a munkahelyén.

Egy kukkoló örülhet csak igazán

A magyar filmtörténet leghíresebb kukkolói az Egészséges erotikában rázták a kefírt
YouTube

Apropó, Egészséges erotika, a NAIH által felemlített munkahelyi mosdóban történő titkos megfigyelésről szóló Zalaegerszegi Járásbíróságon meghozott végzés ellen pedig felülvizsgálatot indít a Legfőbb Ügyészség a Kúriánál – abban az ügyben egy gépkocsivezető vélt ellenségeit szerette volna megfigyelni, de úgy döntött, inkább a női WC-ben helyez el egy kamerát, hogy kollégáit "intim helyzetben" tudja megfigyelni.

Soha nem írták még le szebben az önkielégítést jogi nyelven: a terhelt a felvételeket "stressz oldása gyanánt akarta nézegetni". Három munkatársát le is filmezte a vécén, a negyedik vette észre a kamerát. Ezek után elbocsátották állásából. A járásbíróság vádat emelt tiltott adatszerzés miatt - ezt vizsgáltatná felül most a főügyészség.

Egyfelől furcsa, hogy ez a 2015 végi vádemelés csak most szúrt szemet a főügyészségnek, miután a NAIH hivatkozott rá, mint példára. Másrészt döbbenetes, hogy ezek szerint ezt a munkahelyi kukkolást a főügyészség szerint nem lehetne szankcionálni – és az MTVA-ügy miatt károsultak csak nézhetnek, hogy milyen országban élnek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.