Itthon hvg.hu 2017. február. 01. 15:13

Trump magyar vendége: az Orbánról szóló híresztelés kellemetlen volt

Kellemetlen volt a számára az a híresztelés, hogy Orbán Viktornak nem sikerült jegyet szereznie a Trump-beiktatásra – mondta a Heti Válasznak Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője, aki részt vehetett az elnöki beiktatási ceremónián.

"Erős a kormány mögött a tévéprédikátorokkal is fémjelzett evangéliumi, pünkösdi, újjászületett keresztények támogatása. Az pedig nagyon rokonszenves, hogy Trumpék minden alkalmat imával, prédikációval kezdenek, és más módon is tanúságot tesznek a hitükről" – mondta Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője a Heti Válasznak Donald Trump beiktatásával kapcsolatban.

A lap szerdán előzetest közölt az interjúból.

"Ma még nem látjuk, hogy a kormányzásban a vallásnak mekkora szerepe lesz, de tény, hogy a Biblia mindenhol ott van, és mintha Isten is jobban a középpontban állna. Már csak az a kérdés, hogy mindez szívből vagy színből történik-e” – tette hozzá Szenczy.

Úgy fogalmazott, „nagy a várakozás, hogy mostantól nem annyira a demokrácia, mint inkább a teokrácia felé mozdulnak el a dolgok”.

Arról is beszélt, hogy kellemetlen volt számára az a híresztelés, hogy Orbán Viktornak nem sikerült jegyet szereznie az eseményre. Az előzetesből nem derült ki, pontosan miért.

Ahogy korábban írtunk róla, az amerikai republikánus elnökjelölt novemberi győzelme után magasra szárnyaltak a magyar várakozások, a sajtóban futótűzként terjedt el, hogy Orbán Viktor meghívást kap Donald Trump január 20-i beiktatási ünnepségére és már ott találkozhat a leendő elnökkel.

Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke viszont később a Figyelőnek azt mondta, az Orbán és Trump közötti telefonbeszélgetésen szóba került, hogy a leendő elnök szívesen fogadja a miniszterelnököt, de a látogatás időpontjáról még egyeztetések lesznek.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.