Itthon MTI 2017. január. 28. 11:09

Ezer futóverseny van Magyarországon, de több lesz

A Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető versenyigazgatója szerint a következő években egyre több futóverseny lesz, több résztvevővel, mint eddig.

Az igazgató az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában elmondta, tavaly a három nagy budapesti futóversenyen 75 ezren vettek részt, a KPMG-vel közösen végzett felmérés szerint ezeken a versenyeken a futók 3 milliárd forint turisztikai bevételt generáltak.

Jelenleg mintegy ezer futóverseny van Magyarországon, és a külföldiek száma is gyarapodik, több mint húszezer külföldi vett rész a budapesti nagy rendezvényeken.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.