Nemcsak a 15 vádlott sorsáról fog dönteni, hanem a bírói függetlenségről is jelzést ad majd a Győri Ítélőtábla a jövő hétfőn másodfokon folytatódó vörösiszapperben.
Négy napig tartó nyilvános tárgyalást hirdetett a Győri Ítélőtábla abban a perben, amelyben a Veszprémi Főügyészség tizenöt személyt vádolt meg a vörösiszap-katasztrófa előidézésével, a segítségnyújtás elmulasztásával, sőt akadályozásával. Köztük – ez komoly! – egy Pelikán nevű gátőrt, pontosabban szivattyúkezelőt, aki a vádirat szerint nem jelentette időben, még a katasztrófa bekövetkezte előtt, hogy a szivattyú maximumra kapcsolt. Viszont ennek semmi köze nem volt a gátszakadást előidéző tragédiához – indokolta a Veszprém megyei Bíróság a tizennegyedrendű vádlott felmentését.
Hasonlóan gyenge lábakon állt az ügyészség többi bizonyítéka is, jellemző, hogy a kizárólag kereskedelmi ügyekkel foglalkozó, csak németül beszélő cégvezetőt is megvádolták – a tanúk szerint alaptalanul – „a közveszélyokozás elhárításának akadályozásával”. A nyomozást hiányosnak tartotta a veszprémi bíróságon ítélkező Szabó Györgyi, s mint kifejtette, ennek a vádiratnak az alapján valamennyi vádlottat fel kellett mentenie, nem volt terhükre róható a katasztrófa. Azaz nem követtek el bűncselekményt.
Mivel Magyarország legnagyobb környezetszennyezése történt 2010. október 4-én, amely tíz halottat, több mint 150 sebesültet, 38 milliárd forintot meghaladó állami kármentesítési és kártalanítási költséget vont maga után, a felmentés sokak felhördülését és számos politikus műfelháborodását váltotta ki. Csakhogy a veszprémi igazságszolgáltatásnak nem arról kellett döntenie, hogy rendben mentek-e a dolgok a Mal Zrt. ajkai timföldgyárában, hogy megfelelt-e a kor követelményeinek az az eljárás, amely dombot épített a nem veszélyes hulladéknak minősített hulladék vörösiszapból, a tetejére pedig szupermaró hatású folyadék tárolását engedélyezték (lásd keretes anyagunkat), hogy az ilyen technológiát – hmm – ellenőrző hatóságok jól végezték-e a feladatukat, megtették-e a tőlük elvárhatót, hogy egyáltalán, jó helyen volt-e, jól volt-e megépítve a több millió köbméternyi veszélyes anyagot tartalmazó tározó, amelyről az egyik szakértő a veszprémi tárgyaláson azt mondta, az 1998-ban kiadott használatba vételi engedély után csak idő kérdése volt, mikor szakad ki a gát, s önti el az alatta fekvő településeket. Időzített bomba. Ennek ellenére a kolontári polgármester nem is emlékezett a tározótól másfél kilométerre fekvő falu katasztrófavédelmi tervére, de hiába is emlékezett volna, gátszakadás ellen nem volt praktikusan végre is hajtható mentési terv.
A gát annak idején hétfőn 11 óra tájban szakadt át, Orbán Viktor csütörtökön előre nem bejelentett helyszíni szemlét tartott a maró iszappal elöntött Kolontáron, majd a zárt területről kilépve drámai nyilatkozatot tett az őt váró nemzetközi stábnak. Ekkor még úgy látta, egy ilyen gát „nem indul el váratlanul”, a gátfal megbomlását észlelni kellett volna. „Hogy miért nem észlelte maga az üzem, miért nem észlelte az állami hatóság, amelynek az a dolga – ez olyan kérdés, amire keressük a választ.” Amely a következő hétfőn, 11-én a parlamentben meg is született. Akkor már hatósági felelősségről egy hang sem volt, viszont a miniszterelnök jelentette be – a rendőrség helyett –, hogy őrizetbe vették a Mal vezérigazgatóját. Majd pár óra alatt módosították a honvédelmi törvényt, elvileg lehetővé téve a Mal államosítását. Az őrizetbe vételt előzetes letartóztatás követte volna, de a veszprémi városi bíróság szerint még „a bűncselekmény alapos gyanúja sem állt fenn”. Az ügyészség fellebbezésére a megyei bíróság aztán finomított: lehet, hogy van gyanú, de nem indokolt az előzetes letartóztatás. Így a vezérkar, és a mellé felsorakoztatott vádlottak mindvégig szabadlábon védekezhettek, a vád tavaly januári összeomlásáig. Az ügyészség módszerére jellemző, hogy a bírósági tanúkihallgatás során az egyik szakértő beismerte: „elvárásokat” fogalmaztak meg vele szemben, s végül elhatárolódott saját szakvéleményétől.
Rendkívül körültekintő, alapos, az eljárási szabályokra kínosan ügyelő tárgyalásvezetés jellemezte az elsőfokú ítélethez vezető bírói munkát – adott értékelést a pert könyvben is elemző Sándor Zsuzsa, egykori bíró, a Fővárosi Bíróság volt szóvivője. Tóth Mihály büntetőjogász szerint olyan formai, eljárási hibák nem voltak, amelyek az ítélet lényegét megkérdőjelezhetnék. „Legfeljebb más indokkal, de lényegében ugyanerre az eredményre, felmentésre számítok” – latolgatta. A mundért védő Győri Fellebbviteli Főügyészség persze más véleményen van, „megalapozatlanság okából, további eljárási szabálysértések miatt” az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. Emiatt kerül sor a jövő heti nyilvános tárgyalássorozatra.
A hatályon kívül helyezést valószínűtlenné teszi ez a fajta tárgyalási mód, ráadásul az ügyészségen kívül senki nem lát lényegi eljárási szabálysértéseket. Bár politikai nyomás nyilván továbbra is nehezedik a bíróságra, ám az aligha lehet politikai érdek, hogy egy 2010-es katasztrófa – büntetőjogilag felelősségre vonható – vétkeseinek kiléte további sok év múlva derüljön ki. Igaz, abból sem jön ki jól a „bűnösöket” már rég kijelölt politika, ha most is felmentik a Mal vezetőit és munkatársait. Márpedig – ez lenne a jogszerű döntés. A cég, a Mal, persze felelős a katasztrófáért, mint ahogy az engedélyező, ellenőrző hatóságok is, csakhogy a Mal az állami irányítás ellenére csődbe ment, fizetésképtelen, tőle már kártérítésre nem lehet számítani. Az állami hatóságok szerepét pedig nem vizsgálta senki, holott a tanulságokat épp ebből lehetne levonni. Persze ez a hozzáállás is igen tanulságos.
| Meddő, hányás |
25 méterrel volt a terepszint fölött az egységes környezethasználati engedély szerint 4 millió köbméter vörösiszapot – a Mal Zrt. ajkai timföldgyárának melléktermékét – befogadni képes tározó teteje, ahol a pH-skála (az oldatok savasságának vagy lúgosságának indikátora) legszélsőségesebb értékű, a bőrre kerülve égési sérüléshez hasonló sebesülést okozó marónátron oldat hullámzott. Ennek mélységét csónakkal (!) ellenőrizték. Az engedély szerint a műszaki védelem abban állt, hogy a tározó falát a vízzáró agyagrétegig körbezárták, a szennyezett talajvizet folyamatosan tisztították. Azt soha senki nem vizsgálta, hogy a lúg hatására az agyag elveszti-e szilárdságát (el), és hogy megcsúszhat-e az agyagrétegre emelt hatalmas gáttömeg (meg). Sőt, épp ezek okozták a gát kiszakadását, ami hirtelen, előre nem látható módon, de a tervezési hiba miatt elkerülhetetlenül be kellett, hogy következzen. Jellemző, hogy sem a technológiát engedélyező zöldhatóság, sem más szerv nem tartotta magát illetékesnek a tározó mint építmény állékonyságának ellenőrzésében, magasítása arra illetékes híján engedély nélkül, de nem szabálytalanul történt. A kockázatok ellenére a tározó nem minősült veszélyeshulladék-depóniának. Elvégre maga a vörösiszap – ha nincs rajta a marónátron-oldat – porszerű, tömbbe összeálló anyag, a folyadék pedig a környezethasználati engedély szerint nem hulladék, hanem a technológia része. A gyárból kijön egy csövön a hányóra a vörösiszapos zagy, az értékes marónátront pedig egy másik csövön visszavezetik a tározó tetejéről (merthogy az iszap idővel leülepszik), a megmaradó, még mindig erősen lúgos oldatot pedig tisztítás után az élő vízbe, a közeli Torna patakba engedik. Ez az 1892-ben szabadalmaztatott eljárás a későbbi perben tanúként is meghallgatott Kling István zöldhatósági igazgató által 2006-ban aláírt engedély (ügyszám: 10897/05.) szerint megfelelt az úgynevezett „elérhető legjobb technika” követelményeinek. (Érdekes módon a katasztrófa után egy évvel már az úgynevezett száraz technológiára álltak át, ehhez nem tartozik nátronlúg szabadtéri tárolása.) A nedves technológia elve épp olyan, mint a 2010. októberi tragédia előtt legnagyobb hazai környezeti katasztrófának tartott tiszai ciánszennyezést okozó nagybányai Aurul módszere. A román-ausztrál vegyesvállalat cianidos oldattal nyerte ki az ércből az aranyat, az oldatot hatalmas tározóban tartotta, ahonnan csövön visszavezette, hogy kinyerje a még hasznosítható cianidot. Azt a gátszakadást részben a rendkívül sok csapadék idézte elő, persze arra is fel lehetett volna készülni. Bár a Zazar és a Tisza élővilága részben tönkrement, részben nagyban károsodott, azóta a természet helyreállt, és az a katasztrófa nem követelt emberéletet. De kártérítésre ott sem sikerült kényszeríteni a vállalkozást. A jelek szerint nem volt túl hatékony az az európai program sem, amelyben felmérték a hasonló veszélyforrásokat. Köztük a hazai vörösiszaptározókat is. |
