Itthon MTI 2017. január. 01. 17:48

Polgár Judit távozik a férfi sakkválogatott éléről

Az ENSZ főtitkárától kapott felkérést, azt választotta.

Minden idők legsikeresebb női sakkozója a közösségi oldalán jelentette be, hogy vállalta az ENSZ főtitkárának felkérését és a UNWomen esélyegyenlőségi nagyköveteként segíti a program céljainak megvalósulását, emiatt nem tud teljes erőbedobással a szövetségi kapitányi feladatára összpontosítani. Jelezte, hogy a megbízatása 2030-ig tart, és az új feladatkör sok külföldi jelenlétet, rengeteg energiaráfordítást igényel. Mivel 2017-ben előreláthatólag hónapokat lesz Magyarországtól távol, nem tudja folytatni munkáját a sakkválogatott élén.

"Úgy döntöttem, a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányi pozícióját átengedem egy olyan jelöltnek, akiről azt gondolom, minden tekintetben előre tudja lendíteni a válogatott szakmai munkáját" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az új kapitány személyére vonatkozóan javaslatot tett a szövetségnek, nevet ugyanakkor nem említett.

"Talán közismert, hogy bármilyen vállalt feladatot csak teljes erőbedobással, kompromisszumok nélkül tudok végezni. Úgy érzem, hogy az elkövetkező időszakban nem marad annyi időm és energiám a sakkválogatottra, mint amennyit magammal szemben elvárnék" - indokolta még a döntését.

A 40 éves Polgár Juditot - aki játékosként kétszer, 1988-ban és 1990-ben sakkolimpiát nyert a női válogatottal, 2002-ben és 2014-ben pedig tagja volt az ezüstérmes férfi nemzeti együttesnek - 2015 júniusában nevezték ki szövetségi kapitánynak. Irányításával a férfiválogatott 2015 novemberében bronzérmes lett a reykjavíki Európa-bajnokságon.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.