Itthon hvg.hu 2016. december. 11. 08:38

Sorvezetőt írt a Fidesz Simonka facebookos bevédésére?

Egy pár oldalas dokumentum terjed a neten, hogy a hívek hogyan reagáljanak Simonka György ügyeire, miután sajtóhírek szerint a politikus ügyében eljárás folyik.

Költségvetési csalás miatt nyomoz Simonka György fideszes képviselő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. Az egész véletlenül derült ki: az Együtt Békés megyei elnöke, Bod Tamás csődbűntett miatt tett feljelentést Simonka ellen, azonban az ügyészség ezt azzal utasította el, hogy az ügyet "szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán" egy már folyamatban lévő költségvetési csalás bűntette miatti nyomozásban vizsgálják.

Simonka szerint az egész alaptalan és politikai lejáratás, rágalmazás miatt feljelenti az Együtt Békés megyei elnökét.

A politikust nem hagyták egyedül: az interneten "a stáb" aláírással terjedő hírlevélben lépésről lépésre leírják, milyen fordulatokkal célszerű mentegetni a Facebookon Simonkát - írja az Index. A sorvezetőt Bod is megosztotta a Facebook oldalán, azt mondta, egy ismerőse küldte el neki, aki egy zárt Facebook oldalon látta azt.

"Lehetünk dühösek az alaptalan rágalmak miatt, lehetünk együttérzőek" - írja a többi között a stáb, milyen stílusban célszerű bevédeni Simonkát, de különböző fordulatokkal is segítik a fideszeseket, csak arra kérik őket, ne szó szerint másolják be a szöveget.

Például, azt, hogy "tuti, ez csak azért van, mert kiharcolta, ami Dél-Békésnek jár", vagy azt, hogy "Ez a feljelentés tenger a kommunizmus legsötétebb időszakát idézi", illetve hogy "pofátlanság, hogy ilyen mondvacsinált dolgokkal támadják a képviselőt ezzel egész Dél-Békés fejlődését akarják megállítani".

Idéznek konkrét posztokat is, mintegy példaként, hogy hogy néz ki a védelem 4-6 sorban.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.