Itthon hvg.hu 2016. november. 08. 13:31

Vízbe dobta a damilját összegubancoló idős embert a berágott pecás

A damilt csónakmotorjával feltekerő másik horgász próbált együttműködő lenni, de a felszerelését sirató pecást ez nem hatotta meg. Beúszott a csónakig, hogy a vízbe hajítsa az azon ülő embert. Az ügyészség vádat emelt.

Ha más testi épségét nem is sértette, a köznyugalmat megzavarta egy horgász idén nyáron a Tisza-tavon azzal, hogy durva szidalmak után vízbe lökött a csónakjából egy 66 éves embert, aki előzőleg véletlenül összegubancolta a damilját. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt a konfliktust kezelni képtelen férfival szemben – közölte a Heves Megyei Főügyészség kedden.

A 39 éves vádlott július 19-én horgászgatott a Tisza-tó partján, Poroszló külterületén, az úgynevezett Rábolyi-ágban. Egyszer csak a parttól 30 méterre felbukkant egy motorcsónak, és a motor lapátja elkapta a vádlott víz alatt feszülő damilját, amit egy pillanat alatt feltekert. A csónakos észlelte a bajt, leállította a motort, és megpróbálta kiszabadítani a horgászzsinórt, azonban ez nem sikerült neki, ezért odakiáltott a parton háborgó férfinak, hogy kénytelen lesz elvágni a damilt, de meg fogja téríteni az így okozott kárt – derült ki a vádiratból.

A horgász ezt nem fogadta megértően, sőt a sértett felmenőit emlegetve visszakiabálta, hogy ragaszkodik a szerelékéhez, úgyhogy a csónakos mentse azt meg. Mikor látta, hogy ez nem fog sikerülni, beugrott a tóba, odaúszott a ladikhoz, amibe bemászott, és kidobta belőle a tulajdonost. Utána hajított még egy merítőhálót és egy horgászbotot is, majd visszaúszott a partra.

Az idős ember – aki szintén tudott úszni – nem szenvedett sérülést, de a vízbe veszett a negyvenezer forint értékű mobiltelefonja, mivel kiesett a zsebéből, és elsüllyedt az iszapos mederben.

A vádlott kihívó, közösségellenes, továbbá erőszakos magatartása az ügyészség szerint alkalmas volt arra, hogy a parton lévők körében riadalmat és megbotránkozást keltsen, így a dühös horgászt garázdaság vétségével vádolják. A vádiratában közérdekű munkát és pénzbüntetést javasoltak a becásnak.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.