Homokkomáromban a szőlőhegyen volt háza a robbantónak, a házban robbanóanyagot is találtak a napokban, a TEK a közeli egykori katonai lőtéren is vizsgálódik.
A Nagykanizsa melletti Homokkomáromban, egy helyi pincében lakott március óta a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, akinél robbanóanyagokat találtak a napokban – közölte pénteken a Zalai Hírlap, amely fotókat is közölt a kis házikóról.
A lap beszámolója szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a rendőrség az elmúlt napokban többször is vizsgálódott Homokkomáromban, valamint a közeli, nagykanizsai egykori katonai lőtéren.
Az újságnak nyilatkozó helyi lakosok azt mondták: március körül vásárolt egy kisebb házat a faluban a szőlőhegyen a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, aki azonban nem nagyon beszélt senkivel.
Név nélkül nyilatkozó szomszédja, aki a TEK munkatársait vezette fel a helyszínre, azt közölte a lappal, hogy a házban kedden tartottak házkutatást, amelynek során robbanóanyagot találtak, s abból valamennyit a közelben fel is robbantottak.
A férfi szerint szomszédja azt mondta magáról, hogy repülőgép-szerelő, de mert ezzel a szakmával nem tud elhelyezkedni, inkább kamionozni akar.
Mint arról beszámoltunk, a robbantót Keszthelyen fogták el másfél hete, a férfi pedig a közeli Karmacson élt családjával.