Elég halkan, de azért behallatszanak a sípoló ellentüntetők a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett október 23-i videón is, amit a színpad nézőpontjából készítettek. A "Viktor, Viktor!" kántálás azért bőven elnyomja a tér hátuljába szorítottak hangját, és a színpadról nézve szinte örömünnepnek tűnik, amit a tömeg művel. Még ha közben éppen embereket vernek is.
Mint arról beszámoltunk, a nemzeti ünnepen elmondott Orbán-beszédet végigsípolták a Juhász Péter Együtt-politkus által szervezett ellentüntetők. A tömegben több helyen verekedés tört ki, az ellentüntetők ellen többen erőszakkal léptek fel, sokakat megütöttek, megvertek, miközben Orbán a színpadról lazán lekommunistázta azokat, akik a Fidesz-ellenzék 2010 előtti ellentüntetési eszközeit (síp, kereplő) vetették be a beszéde alatt.
A sípoló ellentüntetés ötlete onnan jött, hogy az új MTK-stadion átadásán is végigfütyülték és -kiabálták Orbán Viktor beszédét egyes nézők. Orbán Viktornak, aki saját körében nemigen hallhat ellenvéleményeket, nem először kellett eltűrnie a tömeg nemtetszését. Itt van egy videós összeállítás az elmúlt évek néhány Orbán-kifütyüléséről.
Orbán stadionbeli kifütyülését sikerült majdnem eltüntetni a miniszterelnök Facebook-oldalára kikerült videóról, nem úgy, mint a Kossuth téri kifütyülést.