2016. október. 18. 17:02 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. október. 18. 17:04 Itthon

Jogerősen is 16 évet kapott a szomszédját megölő miskolci masszőrnő

A 2011-es gyilkosság ügyében most született jogerős ítélet a Debreceni Ítélőtáblán. A miskolci masszőrnő tagadta bűnösségét az eljárás alatt. 16 évet kapott.

A nő masszőrként dolgozott Miskolcon. 2011 augusztusában vitázott össze egy 86 éves özvegy nővel, aki abban a házban a lakott, ahol ő dolgozott. Az idős asszonyt zavarta, hogy idegenek járnak be az épületbe. Azt is kifogásolta, hogy a masszőri tevékenységet reklámozó tábla miatt az újságos nem tudta a postaládába dobni a lapokat.

A vádirat szerint a masszőrnő megverte az idős asszonyt, megtaposta a bordáit, majd egy zsinórral megfojtotta. Ezután takarófóliát vásárolt, a holttestet ebbe csomagolta be, ragasztószalaggal körbetekerte, majd a szépségstúdió alatti emeleten lévő iroda ajtaja elé rakta. Másnap az irodába érkező alkalmazott szólt a rendőröknek.

A masszőrnő tagadta, hogy ő lenne a gyilkos.

A Debreceni Ítéltőtábla kedden helybenhagyta a Miskolci Törvényszék megismételt eljárásban hozott elsőfokú ítéletét, a masszőrnő 16 év fegyházbüntetést kapott. Az elsőfokú ítéletet eredetileg március 30-án hirdették volna ki, de akkor a masszőrnő gyógyszereket vett be a bíróság mosdójában, ezért kórházba vitték.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.