"Az ellenzéki állításokkal szemben, a Népszabadság megszűnése piaci, pénzügyi és alkalmassági kérdés." (A Fidesz-frakció közleményéből)

"Ez az ember vagy meghalt, vagy megállt az órám." (Groucho Marx)

 

Néhány nappal azután, hogy a Népszabadság elvesztette napilap jellegét, példaértékű esemény szemtanúi lehettünk a TV2-n: a kritikus közéleti kérdésekről letiltott munkatársak kétszer is beszámoltak egy budapesti fánkozó megnyitásáról, kínálatáról. Egyszer az esti hírekben ("Cukormázas fánkkülönlegességek" – foglalta össze a hírértéket a Tények Extra az alsó sávban), egyszer másnap reggel, a közéleti beszélgetős műsorban ("A fánkok is lehetnek divatosak"). Teljesen nyilvánvaló hogy az "Általunk lejáratott geci milliárdosok" sorozat után a Vajna-tévé kiadta a "Karoljuk fel a magyar kkv-kat" mottót, tehát az ön új kazincbarcikai duguláselhárító műhelye is bármikor bekerülhet a Tényekbe.

Ez a magyar hírműfaj rövid távú jövője: a közpénzünkkel kitömött tulaj által vásárolt csatornán a tulaj saját lábon álló nejének bizniszét hirdetik prime time-ban (amely biznisz egy napra rá "váratlan technikai okok miatt" be is zárt, türelmünket kérik, addig is mindenki vegyen gyémántot a tulaj nejének másik boltjában), a tulaj korrupt haveri köre pedig tabu. A hírérték szó soha ekkorát nem veszített értékéből.

A manipulált hírek és a manipulált hírsorrend után a politikai kézivezérlés újabb, logikus következménye a nem-hírek, nem-események hírekként és eseményekként történő bemutatása. Ez a műfaj eddig is itt volt persze, de a fentről történő kézivezérléssel mégiscsak szintet léptek a fiúk. Vajna Timi cukormázas fánkkülönlegességei a rezsim szervilis médiaügyi elvárásait, és ezzel magát a rendszert leplezték le. Váratlan technikai okok miatt.

Piac, pénzügy, alkalmasság

A Tényekben nem mást láttunk, mint a hírek végét, ahogy eddig ismertük: a Népszabadság kormányzati segédlettel, de minimum jóváhagyással végrehajtott kivégzése utáni fánkbemutató azt üzeni, hogy a valódi híreket bármikor lecseréljük a baráti tulaj cukormázára, különben is, a sajtót mi kontrolláljuk, nem fordítva.

Rövid távon nyilván lehet úgy gondolkodni, hogy a nyilvánosság és az EU kapja be, mi, szuverén nemzetállamként, önállóan döntünk saját lakosságunk alattvalóvá süllyesztéséről: csak ugye ott lenne még az a fránya közép- és hosszú táv, amibe belegondolva talán fel kéne mérni az ilyen lépések politikai árát.

A Fidesz nem először csinál ki napilapot: mint arról az egyik blog pár éve beszámolt, a Kurír 1998-as "likvidálásának

valódi oka nem gazdasági, hanem kifejezetten politikai volt. A lap folyamatosan a Fidesz számára kényelmetlen kérdéseket feszegetett.

Az utolsó csepp a pohárban Pintér Sándor akkori (...) belügyminiszter és a robbantós Clodo kapcsolatának felderítése volt." Pető Iván (SZDSZ) érthetőnek nevezte a Postabank veszteséges sajtóportfóliójának bezárását, "a racionális megoldás azonban ebben a helyzetben az értékesítés lenne. Ezzel szemben – hangsúlyozta – felfüggesztik az ellenzéki hangvételű napilap megjelentetését." De ismerős ez.

A megtorlás vezérelte őket a Magyar Narancs (végül sikertelen) ellehetetlenítésében is, és az első kormányra kerülésükkor meghirdetett "médiaegyensúly" is abból fakadt, hogy az általuk lenyelt jobboldalhoz hasonlóan ők is állami eszközökkel akartak "polgári" világot és véleményeket teremteni.

A Népszabadság mostani, előre eltervezett, az utolsó motoros futárig pontosan kivitelezett likvidálásának nincs egyetlen olyan momentuma sem, amely ne hazugságon alapulna. Hazugság, hogy gazdasági okok miatt zárták be a lapot, hiszen a print csökkenő példányszáma nehéz ügy, de lehet tenni ellene, nem az a megoldás, hogy hirtelen "felfüggesztjük" a megjelenést, kizárjuk és megalázzuk a naponta hard newst előállító szerkesztőséget, majd lekapcsoljuk a netről az online-t a teljes archívummal. Ilyen piacgazdaság nincs, ilyen felelős, gazdasági okokat orvosolni akaró tulajdonosi döntés nincs.

Hazugság, hogy a magyar kormányfővel kölcsönös megbecsülést ápoló Pecina azt állítja, "az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt", meg hogy "a most hangoskodók közül senki sem akarja a lapot", hiszen a szerkesztőség például akarja, de nem kaphatja meg. És persze nem áll, hogy a Mediaworks döntött az egészről, hiszen már folyamatban volt az online megújítása, még pár hete is felvettek elsőrangú gazdasági újságírót, e hónap elején pedig még levelet küldtek az előfizetőknek, köztük egy halottnak, "kedvező előfizetési lehetőséget" kínálva.

Az állami MKB jelzáloga aztán végképp egyértelművé tette, hogy a lap bezárása elképzelhetetlen volt állami rábólintás nélkül. Úgyhogy jó lenne, ha nem azok beszélnének nekünk piacról meg alkalmasságról, akik hosszú évek óta, kitartóan küzdenek mindkettő ellen.

Már nem kísért a múlt

Sokak szerint teljesen értelmetlen dolog felhánytorgatni, ki mit gondolt, mondott akár csak pár évvel ezelőtt, ahhoz képest, amit ma, végül is a világuniverzum és mi is folyton változunk, csak Brooklyn nem tágul. Ez nyilván így van, de azért közszereplőnél, politikusnál érdemes mélyebbre ásni: pontosan mi változott annyira, hogy mondjuk 180 fokos fordulatot vegyen az álláspontja? És ha már fordult, hitelesen megindokolta-e, vagy csak elkente, hogy pl. ma már pontosan úgy gondolkodik, mint azok, akik ellen anno fellépett?

A 90-es évek elején, az első médiaháború idején a közszolgálati média kormányfelügyelet alá vételénél, a később kinevezett lojális médiaalelnökök működésénél az első szabadon választott kormány egy 1974-es, pártállami kormányhatározatra hivatkozott. Az elhíresült 1991-es Kónya-dolgozat szerzője azt írta, "meggyőződésem szerint végrehajtható a Magyar Rádió és Televízió politikai beállítottságának és szellemiségének gyökeres megváltoztatása."

Egy évre rá, a még elhíresültebb Csurka-dolgozat szerzője már a konkrétumok talajára lépett: "A Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban haladéktalanul rendet kell csinálni, el kell távolítani, ha kell, rendőri erővel, a törvényellenesen kinevezett intendánsokat és sleppjüket (...)

A régi rendszer fertőzött nihilistái ne szólhassanak bele a magyar jövő megalkotásába (...)"

A dolgozatban volt még cigányozás és zsidózás is, mindenesetre Kövér László – az akkori nemzeti-liberális MDF-es Debreczeni József nyomán – "az újabb keletű magyarországi nácizmus alapvetésének" nevezte a Csurka-írást, és még 1994-ben is úgy nyilatkozott, hogy elég egy-két közmédia-csatornát megtartani, a többit privatizálni kellene.

Mindez csak azért érdekes ma, mert a cigányozástól és a zsidózástól eltekintve a mai Fidesz semmiben nem akar mást, mint az akkori kormánypártok és annak csurkista szárnya (később: MIÉP-es ellenzéke), az állami médiakontrolltól a "nihilisták" eltávolításán át egészen a fő célig: "Világossá kell tenni, hogy milyen középosztályt akarunk. Népi gyökerű nemzeti középosztályt akarjunk" (Csurka István).

1992-től fokozatosan kulmináltak a médiaháború történései, a kormányhű alelnökök egyre többet engedtek meg maguknak, úgyhogy a liberális Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor ki is jelentette:

Arról van itten szó..., hogy egy hazug kormány hazug televíziót akar, hogy a saját hazugságait kürtölhesse világgá.

Májusban pedig a parlamentben egyértelművé tette: "... a közvélemény számára is egyre világosabb az, hogy a közgondolkodás befolyásolása szempontjából kulcsfontosságú Rádió és Televízió intézményét a Kormány saját politikai befolyása alá kívánja vonni." A médiaháború – és ezzel: az 1994-es választás – aztán azzal dőlt el végképp, hogy zseniális időzítéssel, néhány héttel a választás előtt a rádió teljhatalmú alelnöke, Csúcs László kirúgott az intézményből 129 embert, köztük egy csomó élvonalbeli újságírót.

A Fidesz médiapolitikusa, Deutsch Tamás nem habozott napirend előtt szóvá tenni a történteket: "A Fidesz megítélése szerint az elmúlt hét végén a Magyar Rádióban alapvetően politikai indíttatásból végrehajtott tisztogatás volt." A liberális politikus kikérte magának, hogy a kormány "közvetlen befolyási körébe vonta a Magyar Rádiót és Televíziót", és megjegyezte azt is:

Ameddig a politikusok nem tudnak megszabadulni attól a rögeszmétől, hogy politikai sikereik és kudarcaik csak attól függenek, hogy ki hódítja meg éppen a médiát, addig ennek csak az újságírók és ezen keresztül a közvélemény fogja meginni a levét.

A Fidesz máig nem számolt el sem antiliberális fordulatával, sem – azon belül – médiapolitikai pálfordulásával, "nemzeti" társadalomátalakítási terveivel meg pláne nem. Alig pár év alatt jutott el a Fidesz oda, hogy "a közgondolkodás" állami befolyásolása problémából megoldássá avanzsált. Ezért van az, hogy ha a mai Fidesz lépéseinek mozgatórugóit meg akarjuk érteni, a legcélszerűbb a csurkai Néhány gondolatot elővenni. A cukormázas fánkok már csak habok a tortán, és mi isszuk meg a levét (képzavar).