Itthon hvg.hu 2016. október. 15. 11:20

Ezúttal Magyarországon élcelődik a Charlie Hebdo

A Charlie Hebdo legendás francia vicclap a kvótanépszavazás és a menekültkérdés apropóján írt Magyarországról.

A francia Charlie Hebdo vicclap egy teljes oldalt szentelt Magyarországnak az október 5-i számában, amelyben "a bőgőmasina identitás országának" nevezik Magyarországot, és a kvótanépszavazással, a menekültkérdésben vallott állásponttal, valamint a gyűlölködéssel foglalkoznak.

Az egyik Magyarországgal foglalkozó karikatúra a határon táborozó menekülteket mutatja a drótkerítéssel, a felcímben pedig az olvasható, hogy "ha fasiszta, minden karrier nyitva áll ön előtt".

A rajzokon felidézik a "Tudta?" plakátkampányt, és megjelenik Kovács Zoltán kormányszóvivő is, akiről azt írják, "mindenre van válasza". A képregényben Kovács arról beszél, hogy Orbán egy Nicolas Sarkozy volt francia elnökhöz hasonlítható jobbközép politikus, aki nem akar konfrontálódni, csak meg akarja védeni a nemzete érdekeit, akár konfrontáció árán is. Kovács a karikatúrán azt is mondja, hogy Magyarország ugyan beenged mindenkit, aki menedékjogot kaphat, de a 60-as 70-es évek menekültpolitikája elavult, ezért ma már jól tudjuk, hogy minden menedékkérő gazdasági bevándorló.

Kovács a rajzon azzal példálózik, hogy a korábbi bevándorlós nemzeti konzultáción 1 millióan válaszoltak, és ez félreérthetetlenül mutatja a magyarok félelmeit, felteszi a kérdést, hogy miért az EU akarja megoldani a több ezer kilométerre lévő konfliktusokat, és arról is beszél, hogy a migránsok számának csökkenése a Balkánon nem európai döntés eredménye volt, csak egy helyi együttműködésé. "18 hónapig küzdöttünk azokkal, akik megpróbálták elmondani, hogyan kellene megcsinálnuk az új alkotmányt. Igazán sértő volt hallani, hogy ezzel az alkotmánnyal Európa ellen vagyunk" – mondja Kovács a rajzon.

A képregényben több interjút is közölnek magyar közéleti szereplőkkel, értelmiségiekkel. Megszólal bennük Tamás Gáspár Miklós is, aki Trianonról mint a jobboldal alapító mítoszáról és a kifele irányuló gyűlölet eredetéről beszél, de többek között Lugosi Győző történész, Pápai Gábor karikaturista is véleményt mond benne a magyar politikáról, valamint Kovács Gergely és Sebő Ferenc is a Kétfarkú Kutya Párttól, akik a párt alapításáról és céljairól beszélnek.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.