Itthon hvg.hu 2016. október. 06. 08:27

Repül az MTVA-tól a biztonsági vezető és a helyettese

Leváltotta a vezérigazgató a biztonsági vezetőt és annak helyettesét a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) – adta hírül a Népszabadság.

A lap állítása szerint az, hogy Vaszily Miklós menesztette Kovács Istvánt és Tarjányi Tamást, összefüggésben van a lehallgatási és megfigyelési botránnyal. A döntést az MTVA sajtóosztálya is elismerte, ám annak okát nem közölte.  

A Népszabadság úgy tudja, hogy a most leváltott vezetőket az MTVA-hoz még Böröcz István hívta, és a korábbi üzemeltetési igazgató, a lehallgatási botrányban is érintett Vas Imre alatt dolgoztak.

Vaszily irodájában egy márciusi beázás után rejtett mikrofonokat találtak. A felvevőkészüléket Enyedi Csaba vezérigazgatói kabinetvezető irodájában találták meg, Vas szekrénye pedig egy hang- és képfelvétel készítésére alkalmas eszközt rejtett.

Véglegesítették Vaszily Miklós vezérigazgatói pozícióját az MTVA-nál

Vaszily Mikós tavaly augusztus óta megbízott vezérigazgatóként dolgozott, miután Szabó László Zsolt lemondott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezetéséről.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.