Itthon hvg.hu 2016. augusztus. 25. 20:51

Egyik fülére még mindig nem hall a Pécsen elgázolt váltókezelő

Tolató vonat gázolt el egy váltókezelőt a pécsi vasútállomáson. Az RTL Híradó úgy tudja: a nő a baleset óta táppénzen van, és még mindig nem jött tökéletesen rendbe. Az eset még júniusban történt, de most hozta nyilvánosságra a vasúti dolgozók szakszervezete. Szerintük az okozta a balesetet, hogy a szerelvények egymáshoz túl közel tolattak. A MÁV-nál egyelőre nem nyilatkoznak.

Az elgázolt váltókezelő kollégái azt mondják: a nő szinte repült a levegőben a gázolás után. A baleset előtt a síneken két vonat volt, különböző irányba kellett volna menniük. A kezelő éppen át akarta állítani a váltót, amikor az egyik szerelvény elütötte.

Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke szerint a baleset azért történt, mert a két szerelvény majdnem egyszerre tolatott a szakaszon.

Kollégái azt mondták, hogy a nő elvesztette az eszméletét, a mentők perceken belül megérkeztek. A mentőorvos szerint a nő stabil állapotban volt, de agyrázkódásra és koponyaalapi törésre gyanakodtak.

A MÁV nem nyilatkozott arról, kap-e kártérítést az asszony. A baleset ügyében még tart a vizsgálat, ennek lezárásáig nem mondanak semmit.

A balesetet szenvedett váltókezelő telefonon az RTL Híradónak annyit mondott: már jobban van, de az egyik fülére még mindig nem hall. Keresték a kórházat is, hogy megtudják, meggyógyulhat-e a nő halláskárosodása, de nem kaptak választ.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.